úszás

2019.09.19. 14:12

Huszonnégy órás úszás a nagykállói Nap Strandon

Idén negyedik alkalommal volt lehetőség a Balaton-átúszás távjának leúszására Nagykállón, amelyet medencében 5500 méterben határoztak meg a rendezők.

dav

Fotó: Debreceni Szenior Úszó Klub

A rendezvényen a debreceni szenior úszók Bátor Tábort támogató úszócsapata összesen 22 fővel vett részt. Két nyíregyházi szenior úszó klub tagjai is jelen voltak, Cseh Imre csapatával váltóban úszta végig a 24 órát. Rajtuk kívül számos helyi, úszást kedvelő gyerek és felnőtt is rótta a hosszakat.

Csapattársukra emlékeztek

Egy éve ezen a rendezvényen ünnepelte 38. születésnapját Bihari Árpád debreceni szenior úszó, aki néhány hónapja tragikus körülmények között elhunyt. Árpi idén 39 kilométeres úszást tervezett (ez az „életkori” úszás amolyan debreceni szenior hagyomány, eddig 60 éves korában Rentka László volt a legidősebb teljesítő, aki egy szarvasi 24 órás medencei úszáson 64 kilométert úszott) – közölte az klub.

Most 3,9 kilométer volt a szimbolikus emlékező táv, amit többen többször is teljesítettek a résztvevők közül, Takácsné Kancsár Katalin nagykállói-debreceni szenior például három alkalommal. Hasonló távot jegyzett Tóth Zsófia, 13 kilométer fölé került Baracsi Mária, 18 kilométert úszott Rentka László. A 10 kilométeresek klubjába tartozott Legoza Éva, Erdélyi Zoltán valamint Széll Katalin, aki debreceni szeniorként Budapestről érkezett Demkóné Balla Saroltával, hogy sokat ússzon és hálózsákban a strandon éjszakázzon.

6,7 kilométert úszott a helyi rendező Gazda Zsuzsa, aki egyúttal önálló Bátor Táboros vállalással is jelentkezett. Salamon Tibor 7,2 kilométerig, Kádasi Tibor 8,2 kilométerig jutott. 4-6 kilométereket úsztak a következők: Tőzsér Zoltán, Gál Judit, Lengyel Stella, aki nem sokkal korábban társaival körbeúszta a Balatont, Demkóné Balla Sarolta, Szőllősi László és Takács Szabolcs.

A 84 éves Kovács Lukácsné és a 69 éves Bodrogi Éva a debreceniek kultikus távját, az 1200 m-es Hajós Alfréd-mérföldet teljesítették a medencében. Erdélyiné Baradács Eszter, Póti Eszter és Bobaly Máté úsztak még a debreceni csapatért a rendezvényen.

Míg a nyíregyházi szeniorok a folyamatos váltózás mellett döntöttek, a debreceniek főleg nappal úsztak, az éjszakai „műszakot” a helybeli vagy közeli lakosok (Gazda Zsuzsa, Takácsné Kati, Szőllősi László, Baracsi Mária), a budapestről érkezők (Demkóné Balla Sarolta és Széll Katalin) vállalták, valamint a debreceniek legfiatalabb csapattagja, a 13 éves Erdélyi Zsuzsanna és édesapja, Zoltán.

20 kilométer 13 évesen

Erdélyi Zsuzsanna a Debreceni Gönczy Pál általános iskola hetedik osztályos tanulója, néhány évig a Debreceni Búvárklubban úszott, azóta a szeniorok edzéseit látogatja. Mivel nagy úszásának tervét csak szüleivel osztotta meg, a résztvevőket is meglepetésként érte, hogy több szakaszban másnap délelőttre 20 kilométeres össztávig jutott, ami kiváló teljesítmény. Ezzel a 30 éven aluliak korcsoportjában, valamint a debreceni és nyíregyházi szeniorok között is a legnagyobb távot teljesítette, mindössze két helyi sportos felnőtt lakossági úszó jutott 20 km fölé, egyikük uszonyt használva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában