salakmotor

2019.09.21. 18:52

Hans Andersen nyerte a Debrecen Nagydíjat

Remek futamokat hozott a Debrecen Nagydíj, a legjobb magyar Magosi lett.

Fotó: Molnár Péter

A papírformának megfelelően az egyik favorit, a korábbi csapatvilágbajnok dán Hans Andersen nyerte a 44. Debrecen Nagydíjat a felújított Gázvezeték utcai stadionban.

A külföldi nagy nevek mellett Kovács Roland, Magosi Norbert és Fazekas Dennis képviselte a piros-fehér-zöld színeket.

Kovácsé az első előzés

Az első futamban rögtön Andersen mutatta meg magát, ő kapta el legjobban a rajtot, másodikként Magosi jött el, és ebben a sorrendben is intette le őket a kockás zászló.

A második futamban a SpeedWolf Debrecen vaspapucsosáért, Kovácsért szoríthatott a publikum. A magyar harmadikként lőtt ki, majd a harmadik körben az ukrán Sztaniszlav Melnicsukot körbemotorozva két pontot szerzett.

A harmadikban óriásit meccselt Ivacic, Sundström és Kudrjasov, leginkább utóbbi kettő masszírozta egymást a szlovén mögött, ez is lett a sorrend.

A negyedik etapban Miesiac az utolsó helyről másodiknak futott be úgy, hogy ha van még egy kör, lehet, a győztes Lampartot is maga mögé utasítja (Fazekas nem szerzett pontot). Az ötödik futamban újra hazai motorosnak szoríthatott a közönség, Kovács próbálta meg felvenni a versenyt a két csapatvilágbajnokkal.

A vártnak megfelelően a két klasszis kilőtt a rajtnál, a debreceni követte őket a harmadik helyen, amikor leállt a motorja, így egy biztos pontot hullajtott el, míg a svéd parádés küzdelem után legyőzte dán riválisát. A hatodikban Magosi remek versenyzéssel tartotta maga mögött Lampartot és a cseh Jan Kvechet, így megszerezte az első magyar futamgyőzelmet. A hetedik starthoz állásnál a dán Nielsen nevetett a végén, a nyolcadikban a lett Oleg Mihailov majdnem meglepte Miesiacot.

Hans Andersen
Fotó: Molnár Péter

A kilencedik futam Andersen és Ivacic harcáról szólt, utóbbi húzta a rövidebbet, de így is két pont lett a jutalma. A tizedik rajt-cél győzelmet hozott, Nielsen villantott (Magosi harmadik lett), a tizenegyedik etapot magabiztosan húzta be Lundström. A tizenkettedikben Kvech dobta el a motort, és ezzel számára befejeződött a viadal; mint utóbb kiderült, kéztörés lett a bukás vége. Fazekas második lett a megismételt futamban. Sajnos később ő is megismerkedett a palánkkal, de szerencsére folytatni tudta a versenyzést. A 18. futamban Magosit csak Sundström tudta megelőzni, a huszadikban Kovács szintúgy a második helyre hozta be a motort.

Mivel a pálya állapota a végére rosszabbra fordult, ezért végül az alapverseny után hirdettek eredményt, így győzött Andersen.

MSZ

A végeredmény

44. Debrecen Nagydíj

  • Hans Andersen (dán) 13 pont
  • Linus Sundström (svéd) 12 pont
  • Pawel Miesiac (lengyel) 11 pont
  • Wiktor Lampart (lengyel)11 pont
  • Matias Nielsen (dán) 9 pont
  • Andrej Kudrjasov (orosz) 9 pont
  • Magosi Norbert (magyar) 9 pont
  • Kovács Roland (magyar) 5 pont
  • Fazekas Dennis (magyar) 3 pont
  • Cikkünk nyilatkozatokkal frissült:

    Hans Andersen

    Már jártam Debrecenben korábban is, azt hiszem összesen négyszer. Utoljára elég régen voltam itt, még 2013-ban. Azóta sokat változott a pálya, ami nagyon tetszik, bár kissé még szokatlan, időbe telik, mire megszokják a versenyzők. Tulajdonképpen mindennel elégedett voltam, egyetlen hátrány, hogy nagyon sokat kellett utaznom, 15 órát vezettem, messze van az otthonomtól. A győzelem talán feltöltött annyira, hogy visszafelé majd nem tűnik olyan hosszúnak az út...

    Linus Sundström

    A rajt remekül sikerült, de aztán egyre keményebb lett a verseny, volt egy esésem is. Nem lehetett előre kiszámítani, hogyan fog viselkedni az új pályán a motor, minden versenyzőnek nehéz dolga akadt a járművek irányításával. Sajnálatos, hogy nem tudtuk jobban kiszolgálni a közönséget, de egyértelműen nem lett volna biztonságos a mai napon elődöntőket és döntőt bonyolítani. Remélem, azért jól érezték magukat a nézők.

    Papp László

    Tavaly augusztusban 20-án tettem arra ígéretet, hogy elkezdjük a salakmotor stadion felújítását. Közben üzemeltető váltáson is átesett a létesítmény, a város által biztosított 40 millió forintot remekül használta fel a SpeedWolf Debrecen, kitűnő minőségű a salak, a palánkrendszer is megújult. Nagyon örülök, hogy ez a népszerű sportág új lendületet kaphat.

    Kovács Roland

    Felemás érzések vannak bennem. Jól indult a verseny, aztán jött a motorhiba, majd a végén küzdeni kellett a pályával – most ez így adta. Annyi salakot szórt rám a két előttem menő, hogy eltömődött a szűrő, de menni akartam az egy pontért, próbáltam befordulni a kanyarba a vassal, ám nem igazán akarta, így inkább kiálltam, minthogy a lufifalról akasszam le a motort. Tudjuk mi a probléma, min kell változtatni, de az nem fog menni egyik napról a másikra. A szezon után le kell ülni a csapattal és átbeszélni a dolgokat, hogy jövőre jobban szerepeljek. A pálya tökéletes volt, nem lehetett rá panasz, a végére kigödröződött, de ez az első verseny volt rajta, fel fogjuk használni a tapasztalatokat.

    Magosi Norbert

    Az edzéshez képest más volt a pálya, a befordulók nagyon hullámosak voltak, és emiatt többször is kiestem a ritmusból. Ha egyenletesebb lett volna a salak, akkor mindenki jobban megy, a végére már azért küzdöttünk, hogy a motoron maradjunk. Az egyik futamomban majdnem Kudrjasovnak vágódtam, mert megdobta a hátsó kereket az ovál, de szerencsére az orosz érzékelte és elkerülte az ütközést. De összességében jól éreztem magam nagyon, remek ennyi néző előtt motorozni.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában