DVSC-Torino

2019.08.02. 16:03

Egymással harcoltak a vendégek fanatikusai

A rendőrségnek is fel kellett vonulnia az olaszok szektora elé, végül elmaradt a nagyobb csetepaté.

Fotó: Molnár Péter

Mint arról beszámoltunk, a DVSC az olasz Torino FC-vel csapott össze csütörtök este az Európa-liga második selejtezőkörében. A Nagyerdei Stadionban régen nem látott tömeg gyűlt össze, több mint 15 ezren tapsolták meg a hajdúságiakat annak ellenére, hogy végül az itáliaiak 7–1-es összesítéssel léptek tovább a következő körbe.

 

A meccs élvezetes volt, és főleg az első félidő a vendégek fölényét hozta. A nem túl nagy számban megjelent olasz fanatikus kellően emelkedett hangulatban kezdték meg a szurkolást, ám a szünet előtt nem sokkal egészen más miatt vonta magára a figyelmet a tábor.

Lecsendesedtek

Információink szerint a torinói fanatikusok két tábora is képviseltette magát, köztük alakult ki az összetűzés. Olaszországban kötelező a regisztráció a bajnoki találkozókon, és az egyik oldal ezt elfogadta, a másik része a Toro-drukkereknek tiltakozik ez ellen.

Mivel a Loki-meccsre nem kellett regisztrálni, így mindkét oldal képviselője ott volt a debreceni stadionban, és számon kérték egymás nézeteit.

A rendezők azonban hamar közbeléptek, a rendőri felvonulás pedig végképp kedvüket szegte a taljánoknak.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában