olimpia

2019.06.22. 15:30

„Nemcsak én, Debrecen is London bajnoka lett”

Huszonegy évesen egyszer már bejelentette a visszavonulását, hogy aztán 27 évesen mégis felérjen a csúcsra.

Fotó: Napló-archív

Az olimpiai világnap kapcsán természetesen kihagyhatatlan Debrecen eddigi egyetlen ötkarikás bajnoka, a 2012-ben Londonban 10 km-es nyílt vízi úszásban aranyérmet szerző Risztov Éva. A kiváló sportolót hazaérkezésekor százak várták a debreceni repülőtéren, aki boldogan és büszkén újságolta, hogy úgy érzi nemcsak ő, hanem a cívisvárosi is London bajnoka lett azon az augusztusi napon.

Minden megváltozott

Risztov pár nappal később a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségének vendége volt, most az akkor készült beszélgetésből idézünk fel pár gondolatot. A sportoló arra a kérdésre, hogy olimpiai bajnokként miben változott az élete, azt felelte, már semmi sem olyan, mint előtte volt.

Több százan köszöntötték a hazaérkező bajnoknő | Fotó: Napló-archív

– Minden megváltozott, a körülmények, a lehetőségek és alapjában az életem. Most már mindenre sokkal jobban oda kell figyelnem: eddig azért nem érdekeltem ennyire az embereket, például nyugodtan elmehettem enni, de most sokan odajönnek hozzám, gratulálnak, megszorítják a kezem. Nagyon nehéz ezt a helyén kezelni, hisz nem szeretnék senkit sem megbántani.

„Erre nem készítenek fel, az edzők sem tudják megtanítani, hogyan viselkedjünk ebben a helyzetben, ennyi ember szeretetét elviselni hihetetlen nyomasztó, ugyanakkor rendkívül jó érzés”

– ismerte el az úszó, aki lapunk munkatársának kérésére az olimpiai faluról is beszélt.

Nem tudott rosszat mondani

Elmondta, a falut leginkább úgy kell elképzelni, mint egy nagy lakóparkot, amelyben egy legalább két futballpálya nagyságú étkezde üzemel, ahol borzalmas ételeket szolgálnak fel.

– Igen ingerszegény volt a környezet, a szórakozási lehetőségek biztosításáról teljesen elfeledkeztek a szervezők, egy-két biliárdasztalt lehetett látni, de az tízezer embernek nyilván kevés. Önmagában azonban tökéletes volt minden, rosszat nem tudok mondani, odafigyeltek a rendre, tisztaságra, egyáltalán nem hangoskodtak, a botrányok is elmaradtak – sorolta a bajnoknő, aki mindettől függetlenül már a maratoni száma előtt egy héttel jelezte az illetékeseknek,

mindegy, hányadik helyen ér célba, a másnap reggel hat órakor induló Debrecenbe tartó járaton rajta lesz.

Nem adta

Amikor arról tudakozódtunk, vajon belefért-e a programjába, hogy más sportágakat, más magyar versenyzőket élőben megtekintsen őszintén elmondta, hogy nem úgy jött ki a lépés.

– Azonban a tíz kilométerem előtti este volt a férfi kézilabda-válogatottunk Izland elleni nyolcvanperces meccse és azt végigszurkoltam – de mondtam is utána magamban, ilyet többet nem csinálok. Az egész találkozó alatt üvöltöttem és folyamatosan hívtam egyik ismerősömet, hogy most épp mi a szabály, miért hosszabbítanak megint és így tovább. Teljes stresszben voltam, ordított az egész magyar ház és bár a végén jó érzéssel töltött el, hogy megvan, mégis azt mondom, hasonló helyzetben nem nézek meg a jövőben egyetlen közvetítést sem – árulta el Risztov Éva, akiről köztudomású, hogy minden korábbi érmét elosztogatta, de a londonival másképp lesz.

– Ezt nem szeretném odaadni senkinek, jelenleg mindenhova hordozgatnom kell, de remélem ennek minél hamarabb vége lesz, hisz nem akarnám elhagyni. Majd kitalálom, hol lenne a legtökéletesebb helyen – ígérte a bajnoknő.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában