Amerikaifutball

2019.06.24. 08:19

Gladiators-vereség a szezonzárón

Szombaton zárult a Divízió I-es szezon a Debreceni Egyetem amerikaifoci csapatának. A gladiátoroknak már nem volt tét, de a Budapest Cowbells 2-re győzelem esetén a playoff várt.

Fotó: Szolnoki Annamária

Bár egy nappal korábban ijesztgetett az eső, ami miatt a legutóbbi találkozó elmaradt, szombatra a napos időjárás ideális játékidőt biztosított. Mint kiderült, a DEAC Gladiatorsnek át kellett helyeznie a találkozó időpontját a hét közepén vasárnapról szombatra, így több kulcsjátékos nem állt Hanász Róbert vezetőedző rendelkezésére. Ez főleg a támadósor játékát befolyásolta. A Kolomposok offenzívái hatékonyak voltak, a Pézsa Albert-Pusztai Vendel kettős szépen vitte előre a vendégek támadóalakulatát, a végén pedig Gyöngyösi Balázs elkapásával szerezte meg a vezetést a Cowbells 2 (0-6). A debreceniek támadásai továbbra sem működtek, a vendégek pedig az idővel is játszva a második negyedben is folytatták a futójátékra alapozott haladást. Pézsa szerzett közelről újabb touchdownt, majd Bodnár Gergő elkapása három labdabirtoklásnyira növelte a fővárosi fórt a szünetre (0-18).

Hanász Róbertnek fejben össze kellett szedni a csapatot a két félidő között, ami úgy nézett ki, hogy sikerült. A védelem ugyanis sokkal keményebben teljesített, ráadásul Réz Marcell és Sőrés Gergő egy-egy interceptiont is szerzett. A támadósor viszont továbbra is sok hibával játszott. A harmadik negyedben nem volt pontszerzés, az utolsó játékrészben viszont eldöntötte a meccset a Cowbells 2. Az offense a saját end zone-jában elvesztette a labdát, amire Malaczkov Antal csapott le (0-25). A hazai védelem továbbra is jól állta a sarat, de a mérkőzés vége felé közeledve a Gladiators támadóalakulata ismét beszorult végzónája elé. Itt Kunkli Lászlót Span Attila szerelte, mielőtt kifutott volna a malacbőrrel a pontszerző területről: safety (0-27). A végén a cívisvárosiaknak összejött néhány szép támadás, de pontokat nem tudtak feltenni az eredményjelzőre. Nem sokkal a meccset lezáró hármas sípszó előtt Lengyel Balázs egyszer leszedte Kunkli átadását a levegőből, ami véget vetett gyakorlatilag a találkozónak.

„Némileg befolyásolta a meccs végkimenetelét a meccs időpontjának áthelyezése, de azért a srácok szépen küzdöttek” – értékelte a találkozót Hanász Róbert. – „A védők egyértelműen kitettek magukért. A támadósorban azonban voltak bizonytalanságok, hiszen itt volt a legtöbb hiányzó. Futó poszton is két védőjátékost kellett használnunk, és az elkapósorban is voltak kulcshiányzók.”

A DEAC Gladiators felnőttjeinek ugyan véget ért a szezonja, viszont egy kisebb pihenő után a juniorok elkezdik a munkát, hiszen ősszel bajnoki címet szereznének az U19-es bajnokságban.

A tények

DEAC Gladiators – Budapest Cowbells 2 0-27 (0-6, 0-12, 0-0, 0-9)

Pontszerzők: Gyöngyösi Balázs, Pézsa Albert, Bodnár Gergő, Malaczkov Antal 1-1 TD, Span Attila 1 S, Varga Gergely 1 XP

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában