videóznak, elemeznek

2019.06.23. 12:26

DVSC: más jellegű munka kezdődik

Herczeg András pótolná a távozókat, akik közül különösen Aleksandar Jovanovic karaktere hiányzik majd.

Fotós: Napló-archív

Hiába van már két hete edzésben a DVSC, igazából hat napja tud közel teljes létszámmal együtt dolgozni a gárda, amely, tekintettel a rohamosan közeledő El-selejtezőre, szoros időbeosztásnak tűnik. Eddig csak távozó játékosokat jelentett be a klub, már nincs a csapatnál a két csatár, Haris Tabakovic és Albion Avdijaj, a védő Erik Cikos, valamint a piros-fehéreknél 163 tétmérkőzést lehúzó boszniai születésű szerb középpályás, Aleksandar Jovanovic. Utóbbi eligazolását különösen sajnálja Herczeg András szakvezető, hiszen a népszerű Jova az öltözőben is űrt hagyott maga után.

 

– Egy felkészülési időszak mindig speciális, mert ilyenkor a kondicionális feladatokon van a hangsúly. Mivel a labdarúgóknak összesen két hét szünete volt, így erőnlétileg nem épültek le, ezért szerencsére nem kellett mindent a nulláról kezdenünk. Szombaton azért látszott, hogy nem friss a társaság, de mostantól más jellegű munka kezdődik, a taktikai variációk kerülnek fókuszba, hiszen két és fél hét múlva már az albánok ellen lépünk pályára. Több mérkőzésük felvétele is rendelkezésre áll, természetesen már elkezdtük kielemezni őket, de még korai lenne konkrétumokba bocsátkozni velük kapcsolatban. Az előttünk álló héten már három edzőmeccset is vívunk, a tervek szerint szerdán még 45-45 percet játszanak a futballisták, szombaton a Diósgyőr ellen viszont már teljes meccsterhelést kap mindenki. Egy edző minden posztra szeretne új játékosokat, eddig csak távozók voltak, akiket pótolnunk kell.

„Jova távozását különösen sajnálom, mert remek csapatember és karakter, akinek tekintélye volt az öltözőben is, de bízom benne, lesz, aki a helyébe lépjen”

– fogalmazott a szakember.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában