Hatalmas az érdeklődés

2019.06.26. 10:44

A legjobbak is indulnak a megyei kerékpárversenyen

Mintegy kétezer bringás teker majd Bocskaikertnél csütörtökön az ob-n.

Fotó: Illusztráció, Matey István

A Bocskaikertben, a 354-es számú úton rendezi meg a Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület (DKSI) csütörtökön Magyarország 2019. évi Egyéni Időfutam Magyar Bajnokságát. A verseny 10 órakor kezdődik, a rajt és a cél a 354. számú út 13,5 km-nél lesz.

– Az U13-asoktól egészen a felnőttekig minden korcsoportban rajthoz állnak majd az amatőr és profi kerékpárosok, akik között a legjobb honi versenyzők is képviseltetik magukat, például Dina Márton, és ha minden igaz, Peák Barnabás is megküzd majd a bajnoki mezért. Valamint a nemrégiben rendezett Tour de Hongrie viadalon eredményesen szereplő hajdú-bihari bringások is elindulnak. Emellett útjára indítják a Végvári Sándor Vándorserleget, melyet az U19-es, vagyis ifjúsági kategória legjobb versenyzője nyerhet majd el. Ezzel emlékezünk a közelmúltban elhunyt, korábbi kitűnő válogatott bringásra, Végvári Sándorra, aki a debreceni kerékpározás nagykönyvébe kitörölhetetlenül beírta magát eredményeivel – tudtuk meg Andó Jánostól, a magyar kerékpársport meghatározó alakjától, aki maga is rajthoz áll az ob-n, méghozzá a master 3 kategóriában. A kiváló trénerrel és versenybíróval kapcsolatos hír még, hogy az idén 125 éves Magyar Kerékpáros Szövetség elnöksége nemrégiben Edzői Életműdíjjal ismerte el munkásságát.

A Hajdú-bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint június 27-én 8 óra 30 perctől előreláthatólag 17 óráig a Bocskaikert melletti 354-es számú főút – 35-ös számú főút és a 4-es számú főút csomópontja közötti szakasza – 11 kilométer hosszan le lesz zárva. Az útlezárás miatt az M35-ös autópálya irányából a 35-ös számú főútra terelt járművek vezetői Debrecenben, a Böszörményi út, Füredi út, Bem tér, Nyíl utca útvonalon, az Árpád téren keresztül tudják folytatni útjukat a 4-es számú főútig. Másik lehetőség, Hajdúböszörmény központján keresztül a 3507-es számú úton a 4-es számú főútig.

A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában