Hagyományőrzés

2025.04.20. 20:00

Ezt minden hajdú-bihari legény megirigyelheti: így kell tisztességesen meglocsolni a lányokat – fotókkal, videóval

Hajdúnánáson megmutatták, hogyan kell kántálva vonulni a lányok elé. Látványos Locsoló Ünnepet tartottak a hajdú-bihari városban.

Első alkalommal rendezték meg a Locsoló Ünnepet Hajdúnánáson húsvétvasárnap. A rendezvény hangulata már a Köztársaság térre lépve magával ragadta a látogatókat, a Népi játszótér roppant szórakoztató játékai mosolyt csaltak az arcokra. Lehetett rozsdás serpenyővel pingpongozni, mini gólyalábon egyensúlyozni, kötélre kötött labdát csapkodni, és különböző, a mai ember számára feledésbe merült ügyességi játékokon mulatni a saját kudarcunkon. A gyerekek kedvence a Csörömpölde volt, ahol különböző csörgő-csattogó kolompot, dobokat, xilofonokat ütögethettek egy dobverővel.

Locsoló Ünnep Hajdúnánás haon
Számos játékot kipróbálhattak a gyerekek a Locsoló Ünnepen

A hagyományőrző műsor vitte a prímet a Locsoló Ünnepen

A rendezvény fénypontja kétségtelenül a Cifraszűr Néptánc Egyesület, a Bocskai AMI és a Bürkös Zenekar műsora volt. A népi viseletbe öltözött lányok már korán elfoglalták a szalmából kialakított kuckójukat, és hajukat fonva várták, hogy a vidáman kurjongató legények hangos csettintésekkel megérkezzenek. Amazok ízesen, pimasz udvariassággal bekéredzkedtek a kuckóba, afelől érdeklődve, készültek-e tojással és pálinkával a szomjas vendégeknek. Köszönetképp pattanós hegedűszóra megperdítették a lányokat, majd kántálva továbbálltak a következő szalmaházhoz, ahol ismét verssel csalogatták ki a szebbik nem tagjait.

A nézősereg jót mulatott a hagyományőrző műsoron, miközben többen Nánás húsvéti tojásfáját díszítgették, vagy épp igyekeztek megmutatni tehetségüket az óriástojás festésen. A látogatók készíthettek illatos vizet, és megismerhették a hagyományos tojásfestő módszereket. Igazi tavaszias húsvéti városnapot tudhatnak tehát maguk mögött hajdúnánásiak. 

Ha érdeklik a húsvéti témájú cikkek, megtekintheti a fancsikai templomromnál tartott húsvétvasárnapi hajnali istentiszteletről készített képeinket, de összegyűjtöttünk néhány pajzán locsolóverset is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában