Megemlékezés

2025.01.18. 17:58

Emléktúrával tisztelegtek a hősök emlékére Hajdúsámsonban

Megemlékeztek a Doni Hősökről Hajdúsámsonban. Az emléktúra után koszorúzással tisztelegtek az elhunytak előtt.

A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred vitéz Oláh Sándor 3. Területvédelmi Zászlóalj a Doni Hősök tiszteletére szervezett Emléktúrájával Hajdúsámsont tisztelte meg, mely által közel 80 fő gyalogolt ki Debrecenből Hajdúsámsonba nem kevés kilométert megtéve a haza, a hősök, áldozatok emlékezéséért és tiszteletadásáért. Az emléktúrán Hajdú-Bihar vármegyében a Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok is nagy számban képviseltették magukat.

Az emléktúra után Vitéz Oláh Sándor törzsőrmester az emlékhelyénél koszorúzott Mag András alezrdes úrral és a kadétokkal
Az emléktúra után Vitéz Oláh Sándor törzsőrmester az emlékhelyénél koszorúzott Mag András alezredes úrral és a kadétokkal
Forrás: Napló

Az emléktúra után a koszorúkat is elhelyezték 

A helyi köztemetőben a zászlóalj névadójának - vitéz Oláh Sándor törzsőrmester - sírhelyénél először ünnepi beszédet mondott Perge János százados, majd a Területvédelmi Zászlóalj nevében koszorút helyezett el Mag András alezredes, a megjelentek pedig személyesen rótták le kegyeletüket, ezzel is kifejezve tiszteletüket.

Balról: Mag András alezredes, Antal Szabolcs polgármester,kadétok
Balról: Mag András alezredes, Antal Szabolcs polgármester, kadétok
Forrás: Napló

Ezt követően az emlékmenetben résztvevők a város központjában található világháborús emlékműhöz látogattak el. Antal Szabolcs polgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta: – Emberi ésszel nehezen felfogható történésre gondolunk most vissza, amin a 2. magyar hadsereg keresztül ment az 1943. január 12-én indított támadásban a Don-kanyarban. A doni katasztrófára emlékeznünk kell, ezzel tartozunk az előttünk járóknak és tartozunk magunknak is. A megemlékezésen a 3. Területvédelmi Zászlóalj zászlóaljparancsnoka Mag András alezredes felolvasta a Doni emléktúra Díszparancsát. Az emlékezés koszorúzással zárult a Világháborús Emlékműnél.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában