2025.01.15. 17:01
Nagy bejelentés a Csokonai Színházról, minden debreceni büszke lehet! – fotókkal
A műemlék épület rehabilitációja kiváló minőségben készült el. A Csokonai Színház felújítása nagy kihívás volt minden érintettnek.

A Csokonai Nemzeti Színház a mégszépült külsővel
Fotó: Kiss Annamarie
Építőipari Nívódíjat kapott a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, „műemlék-helyreállítás és rehabilitáció” kategóriában – jelentették be szerdán sajtótájékoztatón a teátrumban. Puskás István alpolgármester arra emlékeztetett, hogy hasonlóan rangos elismerést szinte rendszeresen kap a város; az Élettudományi Centrum, az Aquaticum, a nemzetközi iskola épületét is díjazták korábban. A Csokonai Színház felújításáról is megosztottak néhány érdekességet az esemény résztvevői.

Fotó: Kiss Annamarie
– Ez azt mutatja, hogy Debrecenben a kortárs építészet minősége magas színvonalú – jelentette ki.
Az építőipari tervezői és kivitelezői szakma is kiválóan teljesít, ezzel minőségi épített környezet formálódik Debrecenben. Emellett a város őrzi épített örökségét. Emblematikus a Csokonai Színház felújítása, melynél a kortárs megoldásokat a régiek megóvásával ötvözték
– hangsúlyozta az alpolgármester. Kitért a cívis házak megőrzését szolgáló önkormányzati programra, elmondta, a Szent Anna–Battyhány utcák sarkán lévő épület felújítására 200 millió forint támogatást nyújtott az önkormányzat tavaly, idén pedig a Svetits-bérház renoválása van tervben.
A színház az 1860-as években közadakozásból és a város támogatásával épült, mondhatni, száz százalékban debreceni történet. Ehhez méltó, hogy most a felújítás tervezői, kivitelezői is debreceniek. Ez nem egyszerűen egy feladat, hanem szívügy is volt számukra
– mondta Puskás István.

Fotó: Kiss Annamarie
A szakma ismerte el a Csokonai Színház felújításának minőségét
– A díj azért fontos, mert a szakma ítéli oda – mutatott rá Bakos Miklós, a kivitelező HUNÉP Zrt. vezérigazgatója. Elmondta, komoly szakmai tudással is jelentős kihívás volt számukra a műemlék épület 3 éven át tartó felújítása, mely projekt „hemzsegett” az előre nem látható problémáktól. – Ahogy megkaptuk a kulcsait és beléptünk a falai közé, máshogy érintett meg minket, mint egy hétköznapi feladat; a 160 éves múlt kézzelfogható volt. Az első perctől kezdve mindenki, aki dolgozott rajta, ezzel a fegyelemmel és áhítattal állt hozzá, és ez meg is látszik az eredményen – jegyezte meg.
Beszélt arról, hogy európai viszonylatban is ritkán alkalmazott műszaki megoldásokat használtak; például a színpad- vagy a világítástechnika világszínvonalú, csúcskategóriás eszközeit építették be.
– Nagy kihívás volt a munka, de jó visszagondolni rá, öröm volt a projekten dolgozni – árulta el Bakos Miklós, megköszönve minden érintett példás együttműködését.
Modern és régi együtt
Kovács Péter, az Archiko Kft tervezője felidézte, hogy a Csokonai Színházat egy nagyon fiatal, 22 éves ember tervezte, 3-4 évig épült, és egészen máshogy nézett ki, mint most, hiszen az elmúlt 160 évben folyamatosan átalakult, ahogyan a színházaknál az megszokott. Ugyanis a színház olyan, mint egy kisebb város: nagyon sok ember dolgozik benne, különféle igényekkel, és ezek az – elsősorban technikai elvárások – mindig beépülnek a teátrumokba. A Csokonai esetében többször hozzá- és ráépítettek (a felújítás során találtak olyan boltívet, amiről nem is tudtak).
Építészeti nívódíjat kapott a Csokonai Színház
Fotók: Kiss Annamarie– Örök dilemma, és a Csokonai felújításának tervezését is jellemezte, hogy hogyan tudjuk beépíteni a modern technikát úgy, hogy a műemléket is megőrizzük, tisztelve, ami a régi korokból ránk maradt. Nagyon végiggondolt kompromisszumok jellemezték a munkát – hangsúlyozta, szintén megemlítve, hogy a kivitelezésben egy „nagyon intenzív együttgondolkodás” volt jelen.
Mivel a színházigazgató, Mátyássy Szabolcs a betegsége miatt nem tudott jelen lenni, az általa küldött levelet olvasták fel; a direktor szintén hangsúlyozta a hosszú munkafolyamat során az építők, az önkormányzat, a színház közötti kiváló együttműködés fontosságát.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) bíráló bizottsága összesen 13 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és négy részére elismerő oklevelet adott ki .
Építőipari nívódíjasok 2024-ben:
- Somfa Liget lakópark VII. ütem Budapest (többlakásos lakóépület kategória)
- Normafa Síház Étterem Budapest (középület/kereskedelmi és vendéglátó építmény kategória)
- Dorothea Hotel Budapest, Marriott Autograph Collection (középület/kereskedelmi és vendéglátó építmény kategória)
- Nemzeti Atlétikai Központ Budapest (középület/sport és szabadidős építmény kategória)
- Jedlik Ányos Gimnázium Budapest (középület/oktatás kategória)
- Balatonfüred V4 Konferenciaközpont és Kiállítótér (középület/kulturális kategória)
- Mindszentyneum, Mindszenty József bíborosnak emléket állító múzeum és a hozzá tartozó parkoló Zalaegerszeg (középület/szakrális kategória)
- Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Irodaépülete, EMC mérőlabor és Szerverközpont Budapest (középület/ipari és energetikai építmény kategória)
- Csokonai Nemzeti Színház Debrecen (műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategória)
- W Budapest Hotel Drechsler-palota (műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategória)
- Déli összekötő vasúti Duna-híd Budapest (közlekedési létesítmény kategória)
- Széchenyi Lánchíd felújítása Budapest (közlekedési létesítmény kategória)
- Mosoni-Duna torkolati műtárgy és csatlakozó létesítményei Győr (környezetvédelmi és vízügyi létesítmény kategóriában)