2024.07.23. 20:00
Készülnek a virágkocsik a karneválra – fotókkal
A Medicor-udvarban: június vége óta dolgozik Pikó Sándor képzőművész és Kiss Péter statikai építő a kompozíciókon. A napokban a Haon stábja ellátogatott hozzájuk a kulisszák mögé, míg Gulyás Tamás virágkocsi-készítővel telefonon beszélgettünk, hiszen már javában készülnek a virágkocsik a 2024-es Debreceni Virágkarneválra.
Szárnypróbálgatás – készülőben egy szitakötő
Forrás: Molnár Péter
– Statikai építőként az a feladatom, hogy az elkészült hungarocellszobrokat szétszedem, fémből megépítem a vázukat, majd újra összerakom őket, amikor már a virágokat is felhelyezték a különböző elemekre a díszítők – ismertette Kiss Péter, aki már a 80-as években is kivette a részét a kompozíciók készítésében a Debreceni Virágkarneválra. – Vannak kihívások, a fizikát meghazudtoló dolgokat is készítünk néha. Most például egy olyan szitakötőn dolgozom, amely szárnyainak a fesztávja 4 méter 80 centiméter – tájékoztatott. Hozzátette, nem a fizikai az egyetlen, ami gátat szabhat a kreativitásnak, a város adottságait is figyelembe kell venni a virágkocsik készítésénél. – Lényeges, hogy a közműveket ne közelítsük meg nagyon, így Debrecenben maximum 480 centiméteres magassággal számolhatunk – mondta Kiss Péter.
Pikó Sándor képzőművész a tervezés folyamatába avatta be a Haont.
A cégekkel mindig együtt ötletelünk. Ezek általában rendkívül jó hangulatú beszélgetések, kócos gyerekkorunk fa tetején szedett legszebb gyümölcseit idézik meg. Mindenki elmondja, ami a szívében van, és én jegyzetelem a címszavakat. Otthon aztán megnézem, melyik címszót lehet kibontani, melyik kis rügy fog termést hozni, így azt is megéljük az alkotás során, ahogyan a természet működik
– avatott be. – Amint megvan az a rajz, amit a legjobbnak látok, újra összegyűlünk, és jön a kötekedés, de ez jó, hiszen ezért gyűlünk össze: mindenki kössön csak bele mindenbe, így alakul ki a végleges verzió, ahol az utolsó szeg helyét is megtervezzük. Ilyenkor már a statikussal és a virágossal is együtt dolgozunk. Nem habokra határozunk meg valamit, nem is hiszek a művészi szabadságban. Egy virágkocsi készítésének célja van, és annak érdekében mindent alárendelünk, legfőképpen magunkat. Valamit szeretnénk a közönségnek megmutatni, és azt vizsgáljuk, hogyan lehet a kompozíciót minél tovább fejleszteni – fogalmazta meg Pikó Sándor.
Készülnek a virágkocsik a karneválra
Fotók: Molnár PéterEgy virágkocsi készítése játék és szerelem
Kifejtette, egy virágkocsival kapcsolatban az egyik legnagyobb szobrászati kihívás, hogy nincsen mögötte egy állandó háttér, mint például egy szökőkút esetében, valamint azt is figyelembe kell venni, milyen a napjárás augusztus 20-án: merről jön a fény, hogyan fogja megkapni a kocsit, milyen árnyékot fog vetni.
A legnehezebb része az alkotásnak, hogy 4 méter magas és 1x1 méter széles hungarocelltömbök érkeznek, ezekben van benne a figura, a többi csak a csomagolás. A figura kibontása azonban számomra nem munka, hanem játék és szerelem, enélkül ez nem megy. Amikor augusztus 20-án kigördül innen egy kocsi, kimegyek megnézni a felvonulást, mivel én is csak egy ember vagyok, aki tud örülni egy alkotásnak, és eszembe se jut, hogy én csináltam. Ilyenkor szép látni az emberek örömét, a gyerekek szemének a csillogását, amik a heteken át ívelő, hajnalig tartó munkavégzést és a koránkeléseket is feledtetik.
Élő- és szárazvirágból készülnek a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválra
Gulyás Tamás 2004 óta vesz részt a virágkarnevál előkészületeiben, 2008 óta generálkivitelezőként. Érdeklődésünkre elmondta, jelenleg 20 fő dolgozik a virágkocsikon.
Már zajlik minden munkafolyamat, a szobrászat, a statikai építés és a szentkorona-kocsi szárazvirág díszítése. A legtöbben az utolsó napon, augusztus 19-én leszünk, amikor felhelyezzük a dáliákat
– tájékoztatott. Azt is megtudtuk, csapata számára a legnagyobb kihívást jelenleg a szárazvirágok jelenik. – Évről évre egyre nagyobb probléma, hogy alacsony a beszállítók száma, főleg azoké, akik nagy tételben foglalkoznak ezzel. Az élővirágok reményeink szerint nem jelentenek majd problémát, Hollandiából érkeznek majd a dáliák. Előnyük, hogy többfajta színben elérhetőek, ezért ugyanazt a felületet biztosítják több árnyalatban is. Augusztus 16-án délután szokták leszedni őket, majd azonnal hűtőkocsiba teszik a virágokat. Augusztus 18-án este érkeznek a dáliák, amik végig a hűtőkocsiban maradnak addig, amíg fel nem használjuk őket. Főleg a világosabbakra kell ügyelni, a fehérek és a citromsárgák hamarabb barnulnak, könnyebben sérülnek – mondta Gulyás Tamás.
A jelenlegi állapotok alapján úgy látja, nem lesz olyan gond, amin a több éves rutin ne tudna segíteni átlendülni. – A legnagyobb vészhelyzet akkor volt, amikor álltunk volna neki a díszítésnek a dáliákkal, és augusztus 19-én reggel azzal szembesültünk, hogy a lebeszélt mennyiségnek csak a 10 százaléka érkezett meg. Ekkor el kellett dönteni gyorsan, hogy mi legyen, végül szárazvirággal pótoltuk a hiányzó részeket – idézte fel.