2024.01.22. 21:02
Debrecen múltja és jelene is hozzájárul a magyar kultúra virágzásához
Kölcsey Himnuszát nemcsak a hazaszeretet, hanem a debreceni identitás is átitatja.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ünnepi előadása
Forrás: Czinege Melinda
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes ünnepi előadását láthatta a közönség a magyar kultúra napján, január 22-én, hétfőn este a debreceni Csokonai Teátrumban. A műsor előtt bemutatták a Magyar Himnuszt a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Csokonai Nemzeti Színház énekkara és a Lautitia kóruscsalád gyermekkarának közös produkciójában, melyet Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója vezényelt.
Papp László polgármester köszöntőjében büszkeségnek nevezte, hogy a Himnusz megírásának 201. évfordulóját a felújított színházban ünnepelhetik a debreceniek.
– A történelmi épület megújulása szimbolizálja azt az örökkön változó állapotot, amely a kapcsolatot jelenti az emlékezetet formáló múlt és a fejlődést meghatározó jövő között
– mondta, hozzátéve, a múlt forrása a nemzeti kultúra, mely hagyományaink, identitásunk és debreceniségünk alapeleme.
Egyszerre két színház szolgálja a kultúra ügyét
– Meggyőződésem, hogy a veszélyesen változó világban a nemzeti kultúránk és hagyományaink tiszteletben tartása, megőrzése és megélése útján lehet csak a haladást és a jövőt szolgálni. Akkor fejezzük ki valóban ragaszkodásunkat nemzeti kultúránk iránt, ha megmutatjuk: megérte az áldozatot ennek a színháznak a felújítása, és megérte az újnak, a Csokonai Fórumnak a felépítése – hangsúlyozta. A polgármester reményét fejezte ki, hogy Debrecen művészei az elmúlt évek válságokkal terhes időszaka után újra a régvolt magasságokba emelik a város kulturális életét, és a közönség lélekben és létszámban is gyarapodva újra és újra megtöltik a kulturális tereket.
Rámutatott, nincs még egy vidéki nagyváros Magyarországon, amelyben egyszerre két színház szolgálná a kultúra ügyét, és ahol egy időben mutatnak be színdarabokat.
Előadás a Csokonai Teátrumban a magyar kultúra napja alkalmából
Fotók: Czinege MelindaDebrecent is beleszőtte Kölcsey a Himnuszba
Papp László szerint Kölcsey Ferencre nemcsak magyarként, hanem debreceniként is büszkék lehetünk, ugyanis a költő hatalmas műveltségét és nemzetszeretetét jelentős mértékben formálta Debrecen és a Református Kollégium. Úgy véli, Debrecen a nemzet egyik legjelentősebb erőforrása, legyen szó oktatásról, kultúráról, gazdaságról vagy a nemzet szuverenitásáért, szabadságáért folytatott küzdelemről.
Mint mondta, ez a város soha nem fukarkodott, ha adni kellett, vagy áldozni a haladás oltárán.
A polgármester rávilágított, január 22-én, a Himnusz születésnapján, a magyar kultúra napján azt is ünnepeljük, hogy Debrecen közössége az elmúlt évszázadok során kiemelkedő mértékben járult hozzá nemzeti műveltségünk rendkívüli gazdagságához. Így nemzeti irodalmunkhoz és zenénkhez, a magyar népművészethez és táncainkhoz, a magyar épített örökséghez és képzőművészethez, a színház- és filmművészethez.
Debrecen gazdasági ereje folyamatosan nő, ami arra kötelez bennünket, hogy erőforrásainkat egyre nagyobb mértékben állítsuk a kultúra szolgálatába. Nemzeti hagyományaink erősítése különösen abban segít, hogy Debrecen ne billenjen ki egészséges egyensúlyából, és a számos innováció és fejlődési lehetőség mellett is megmaradjon városunk történelmi karaktere, hitelessége, önazonossága. Hogy Debrecen ebben a változó világban is debreceni maradjon
– fogalmazott.

Forrás: Czinege Melinda