haon.hu PODCAST
2023.11.19. 09:10
Boldog 70. születésnapot a Hajdúnak! - Ligetiné Csendom Erikát kérdeztük a „titkokról”
Haon.hu
Ligetiné Csendom Erika a Haon podcaststúdiójában
Forrás: Molnár Péter
A Hír FM debreceni adásában, a Hajdútánc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettesével, Ligetiné Csendom Erikával beszélgettünk. A következő bő fél órában kitértünk arra, hogy miért ennyire szerethető a táncegyüttes, illetve miért fontos a tehetséggondozás, az utánpótlásnevelés. Emellett arról is mesélt, milyen szívmelengető azt látni, hogy az egykori táncosok már a gyermekeikkel közösen táncolnak a színpadon. De az együttes 70 éves születésnapi gálaműsorát megelőző egyhetes programsorozat kínálatából is szemezgettünk.
haon.hu PODCAST
- Új otthonra lelt Debrecenben a világbajnok sellőlány, Pernyész Dorottya
- Szabó Orsi: „Sokat vívódtam, hogy mit kellett volna másképp tennem a Magyarország Szépe versenyen"
- Mindent a Szeretetdobozról – Törő András podcast
- Mindig és mindenhol elkél a segítség, ezért is alakult a központ – Késmárky András igazgató mutatkozik be

- H szektor, 55. rész: Eddig elégedettek lehetünk a debreceni csapatokkal
Ezek is érdekelhetik
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre