Égigérő Paszuly

2023.09.18. 11:45

Babra megy a játék Vámospércsen

Haon.hu

Tabáni István is fellép

Forrás: MW-archív

Újra megtartják idén az Égigérő Paszuly nevű őszi települési minifesztivált Vámospércsen, közölte portálunkkal a helyi önkormányzat. Az idei fesztivált szeptember 23-án, szombaton rendezik meg.

Szombat délelőtt játszótér-névadó ünnepséget tartanak a Szőlős utcán. Ahogy azt a közleményben írták, a város néhai alpolgármesterének, Sándor Sándornak jelentős szerepe volt az ottani játszótér környezetének megújításában, munkássága előtt tisztelegve emléktáblát avatnak a szeptember 23-tól Sándor Játszótér nevet viselő zsibongóban. A leleplezést követően – Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzattal közös szervezésben – zenés gyermekprogramra, a Buborék Együttes koncertjére várják az érdeklődőket.

Az idei program egyik kiemelt eseménye lesz a Babszem Jankó és Társai Vers- és Mesemondó verseny, fókuszban Petőfi Sándor munkásságával.

A művelődési ház színháztermében 16 órakor kezdődik az Őszi kavalkád, amelyen a Fintorgó Gyermek Színjátszó Csoport bemutatja Tamási Áron Szegény ördög című darabját. Emellett fellép a Vámospércsi Népdalkör, a Vámospércsi Citerások, a Bíborkadarka Néptánccsoport, valamint Ács Panna Vámospércs Reménysége-díjas helyi diák, aki a gyimesi folklór gyöngyszemeit adja elő.

17.30-tól az Égig érő paszuly tradícióihoz híven babos ízmustrával is készülnek a vendégeknek, 19 órakor pedig Tabáni István ad ingyenes koncertet a színházteremben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában