2023.06.01. 10:54
Debreceni százszorszépek a hortobágyi néptáncversenyen
Forrás: Boros Norbert
A debreceni Százszorszép Óvoda regisztrált tehetségpontként a 2022/2023-as nevelési évben kezdte meg több területen, meghatározott cél-feladatrendszeren keresztül megvalósuló tehetségfejlesztő pedagógiai szakmai munkáját. A program sikerességét mi sem igazolja jobban, minthogy az első megmérettetés eredményeként a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által kilencedik alkalommal megrendezett Hímzett kötény, kiscsizma… elnevezésű óvodai néptáncversenyen ezüst minősítést értek el a „százszorszépek”.

– Kiemelt figyelmet fordítunk szervezetünk sokszínű kapcsolatainak bővítésére a tehetséggondozás terén is, külső szakemberek bevonásával támogatva a hálózatos együttműködések kialakulását – mondta Heteiné Löki Judit intézményvezető, aki kiemelte Opre Dóra valamint Nyisztor-Páll Izabella óvodapedagógusok kiváló munkáját, ugyanis ők készítették fel a Táncoló Bóbiták csapatát a versenyre.
BN