A könyvek ünnepe

2023.06.07. 16:41

Ez aztán az irodalomtörténés: csütörtökön nyit a Debreceni Ünnepi Könyvhét

Ahogy a nagy könyvben meg van írva: emberléptékben is főhajtást érdemel, nemhogy kulturális rendezvény életkoraként az idei, 94. „életév”.

Újdonságok, ritkaságok, bestsellerek és régiségek: minden ami könyv, elérhető lesz

Forrás: Napló-archív

Fotó: KISS ANNAMARIE

A Csapó utcai sétálóövezetben csütörtöktől néhány napra elkerül a figyelem a virágpiac színkavalkádjáról, és vetül – remélhetően újra nagy érdeklődéssel – az olvasnivalók és alkotói felé. A könyvünnep már szerdán, fesztiválnyelven a nulladik napon élményteli találkozást kínált az érdeklődőknek Dimény H. Árpád költővel. A kereskedőkkel, színpadi fellépőkkel és olvasókkal benépesülő Könyvutcát hivatalosan csütörtökön, a 17 órakor kezdőd megnyitó ünnepséggel veszi birtokba a közönség.

Az olvasók a régi hagyomány szerint ebben az évben is személyesen találkozhatnak kedvenc alkotóikkal, az idei könyvhét díszvendége pedig Terék Anna Sziveri János- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró lesz. – Terék Anna a vajdasági Topolyán született, Jugoszláviában, majd Szerbiában nőtt fel. Középiskolába Szabadkán járt, az egyetemet, pszichológia szakon, Budapesten végezte. Első verseskönyve 2007-ben jelent meg Mosolyszakadás címmel. A szerelmi téma megszólaltatása után a Duna utca (2011) hosszúversei családtörténeti és önéletrajzi összefüggéseket tártak fel, az utazás, a költözés, a „két haza” közötti lelki ingázás feszültségeit. A Halott nők (2017) a délszláv háború poklát idézte fel, az itt olvasható szerepverseket Áfra János egy helyütt Borbély Szilárd A Testhez (2010) című kötetének drámai erejű „legendái”-hoz hasonlította. Terék Anna legutóbbi kötete, a szakma által egyöntetűen üdvözölt Háttal a napnak (2020) szintén a traumaköltészet irányzatához tartozik a testbe írt emlékezet, a gyász megidézésével – írja az alkotóról a Debrecen Literature.

Olvasóvá neveltetnek

Debrecen könyvünnepének töretlen népszerűsége talán arra vezethető vissza, hogy a magaskultúra, így a szépirodalom és a legolvasottabb kortárs szerzők mellett a társművészetekre és a fiatalokra is összpontosít. Így lesz ez idén is: a csütörtöki nyitónap hordozós zenebölcsi foglalkozással kezdődik Ligetiné Csendom Erika néptáncpedagógus szervezésében, majd hangszeres gyermekjógára és Petőfi 200 irodalmi programra várják a legkisebbeket. A könyvhetet 17 órakor Terék Anna nyitja meg, akit 18 órától Szirák Péter irodalomtörténésszel közös pódiumbeszélgetésre kísérhetünk a Modembe.

Régi-új történetek

Kiemelkedő programnak ígérkezik az a találkozó Tóth Kingával, mely 2017-ben megjelent Holdvilágképűek című kötete nyomán hívja közös gondolkodásra a közönséget. Horog Máté a Debreceni diák dalos- és anekdotakönyv című munkáját mutatja be, majd Löki Viktor és Szőlősi Zsombor a 24 emelet, 24 történet című könyvet. Hallhatjuk-láthatjuk mások mellett Szálinger Balázst és Iglódi Csabát is, aki a Dreher család négy generációjának sorsáról mesél kétszáz évet átölelő családregényében. Méltó zárásaként a 94. Debreceni Ünnepi Könyvhétnek Gerevich András Légzésgyakorlatok című könyvét ismerheti meg a olvasó.

Vasárnapig egymást váltják az író-olvasó találkozók, a műhelyfoglalkozások és a zenei produkciók, ezekről részletesen a seregszemle közösségi oldalán lehet tájékozódni. Esőhelyszín a Csapó utcai programok esetében a Libri Fórum könyvesbolt lesz – írják a szervezők.

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában