Húsvétváró

2023.04.01. 21:03

Tojásírással és verstanulással készült a húsvétra a Motolla Debrecenben

Ügyes kezek között hímessé nemesedett a kifújt „kukó” és a keményre főtt tojás.

Készültek a hímes tojások

Forrás: Kiss Annamarie

Hasad a szép hajnal, mutatja sugarát, / Szép szívvel és szájjal dicsérjük az Atyát! / Az Atya Istennek imádandó fiát / Hogy el hagyta érni Húsvét másodnapját – e sorokat s a locsolóvers folytatását is meg lehetett tanulni szombaton a Motolla Egyesület legutóbbi alkalmán. A Debreceni és Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület Hatvan utcai székházában délután böjti leánytáncokat mutattak be a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium diákjai. Ügyes kezek között hímes tojássá nemesedett a kifújt „kukó” és a keményre főtt tojás. 

A íróka és az egész helyiséget betöltő, utánozhatatlan illatú méhviasz használatában Gyöngy Enikő és Udvarhelyi Piros segédkezett, míg a rajzolásnál, színezésnél Buka László. A fiúk locsolóverseket tanultak azoktól, akiknek „néhány” évnyi előnye már van a locsolkodásban. Gyöngy Péter ottjártunkkor beszámolt arról is, hogy a lélektöltő programpontok között a hasuk sem maradt üres, kalácsot, sárga túrót és kukoricakásás töltött káposztát ettek. A hagyományőrző egyesület húsvéti készületét közös éneklés zárta Bárdosi Ildikóval. 

HaBe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában