Eredményhirdetés

2023.03.28. 10:46

Fotókönyv öregbíti immár Hajdúsámson látképét

Hajdúsámson lencsevégen címmel hirdetett a város önkormányzata fotópályázatot tavaly év végén.

Forrás: Dandé Melinda

Az önkormányzat személyes inspirációból készült fotókat várt a település értékeiről, a természetről vagy egy életképről a projekt felhívásában, melyet nyertes pályázatnak köszönhetően valósíthattak meg. Végül tizennégy nevező jelentkezését tudta elfogadni a zsűri, az eredményhirdetést pedig ünnepélyes keretek között tartották meg a napokban. A polgármesteri hivatal nagytanácstermében Csigéné Zsadányi Mariann és Dandé Lászlóné alpolgármesterek adták át a díjakat.

A versenyben első helyezést ért el Sáfián Lászlóné a Martinkai-legelőről készített gyönyörű természeti képével, a képzeletbeli dobogó második fokára Tóth Dávid léphetett jól sikerült életképének köszönhetően, mely a vasútállomást mutatja meg, a harmadik helyezést pedig Oláh Adrienn nyerte el, aki az „I Love Sámson” kültéri installációt fotózta le egyedien. Különdíjban részesítettek öt versenyzőt, míg mások emléklappal és ajándékkal térhettek haza.

A versenyre beküldött képekből fotókönyvet készítettek, mely megtekinthető az önkormányzatnál és a városi könyvtárban.

Dandé Melinda

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában