Közgyűlés

2023.03.17. 11:00

Gyakorlatilag eldőlt, ki lesz a Csokonai Színház új igazgatója

A három pályázók egyikét egyhangúlag támogatta a szakmai bizottság.

Többek közt megújult színházépületet vehet majd át az új igazgató

Forrás: Napló-Archív

Dr. Mátyássy Szabolcs Zoltán pályázatát egyhangúlag, kilenc igen szavazattal támogatta a szakmai bizottság, így ő lesz a Csokonai Színház új igazgatója, amennyiben azt a március 23-i közgyűlésen elfogadják. Rajta kívül Rácz István Károly operaénekes és Végh Veronika produkciós igazgató nyújtott be tervet a 158 éves színház és a legfrissebb művészeti tér, a Csokonai Fórum betöltésére a következő öt évre. A szakmai bizottság 9 nem szavazattal nem támogatta Rácz István Károly, továbbá 8 nem szavazattal 1 tartózkodás mellett szintén nem támogatta Végh Veronika pályázatát. Természetesen az önkormányzati képviselők dönthetnek másképp, de az meglepetés lenne, el szokták fogadni a szakmai bizottságok javaslatait.

Az igazgatói pozíció várományosa, dr. Mátyássy Szabolcs Zoltán a beadványában művészeti vezetőként jelölte meg Szabó K. István rendezőt. 

A közgyűlési előterjesztésben olvasható szakmai vélemény szerint: „a jelölt Népszínházi struktúrán alapuló, háromtagozatú színházban gondolkodik, a prózai tagozat mellett egy újradefiniált operatagozat és önálló tánctagozat megteremtésében és alapításában. Egy rendezőt kért fel művészeti vezetőnek, aki tapasztalt és a színházról vallott gondolatai, elképzelései megegyeznek a pályázóéval. A helyi előadó-művészeti szervezetekkel együttműködve tervezi igazgatói ciklusát megvalósítani. Részleteiben is kidolgozott művészi koncepciója van, a Színház jövőképet egyértelműen felvázolja, a két színházépület funkcióiról határozott elképzelései vannak. 

Új marketingeszközökkel kívánja fejleszteni a kommunikációt és a marketinget, egyértelmű és kiemelt feladatként fogalmazza meg, hogy nemcsak helyi, hanem országos szinten szeretné pozícionálni a Csokonai Színházat. Nemzetközi kapcsolatai széleskörűek, nemzetközi fesztiválokban és idegen nyelvű feliratozással tervez, emellett a mecenatúra erősítése is a céljai között szerepel. 

Elképzelései és tervei Debrecen városának kulturális stratégiájához kapcsolódnak, pályázata részleteiben teljeskörűen kidolgozott.”

A szakmai bizottság tagja volt a munkáltatói jogkör gyakorlója képviseletében Puskás István alpolgármester valamint Komolay Szabolcs, a Kulturális és Oktatási Bizottság elnöke; a Kulturális és Innovációs Minisztériumot vezető miniszter képviseletében Pataki András; a Színházművészeti Bizottság delegálása alapján dr. Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Hűvösvölgyi Ildikó színművésznő, Földes Tamás színművész; a Zeneművészeti Bizottság delegálása alapján Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. főigazgatója; továbbá a Csokonai Színház munkavállalóinak képviseletében Majzik Edit színművésznő, és Horváth Ágnes, a szakszervezet képviselője.

HaBe

Az igazgatójelölteket terveikről korábban kérdeztük. Nyilatkozatukat itt olvashatják:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában