Magyar Filmszüret

2023.02.05. 17:37

Véget ért a januári szüret a debreceni artmoziban

Szívesen jönnek az Apolló Moziba az ország ismert színészei és filmesei; a debreceni közönségre számíthatnak.

Fejér Tamás, az Apolló Mozi igazgatója

Forrás: Czinege Melinda

A Hat hét című drámával nyílt (hivatalosan) tizenegy napja és Az almafa virága című romantikus filmmel ért véget vasárnap a 7. Magyar Filmszüret az Apolló Moziban. Mindkét mozit premier előtt élvezhették a nézők és mindkettő után a szemébe nézhetek azoknak, akiket a vásznon láttak. A közönségtalálkozók varázsos élményét tizenkét alkalommal élhették át az érdeklődők az elmúlt tizenegy napban. A 111 éves art mozi nagytermében olyan ismert alkotók jártak, mint például Tiszeker Dániel rendező, Földes László „Hobo” énekes vagy Kulka János, Stork Natasa, Thuróczy Szabolcs színészek.

A friss magyar filmtermést évről évre felvonultató fesztivál lelke a filmszínház igazgatója, Fejér Tamás portálunknak elmondta, megközelítőleg 3200 látogatója volt az eseménynek. Ez a szám alátámasztja a Hajdú Online újságíróinak tapasztalatát, miszerint nagyon népszerű volt az idei rendezvény. Tamás a filmek rajongójaként kérésemre is nehezen emelt ki alkotást a most vetítettek közül, végül a Hat hét címűt említette. Úgy fogalmazott, nagy pálya áll előtte. A dráma alkotói azon a hat héten követik végig egy újszülöttjét örökbe adó fiatal anya életét, amikor még meggondolhatja magát.

Forrás: Czinege Melinda

Bár minden közönségtalálkozó tartogatott különleges pillanatokat, érdekes kérdéseket és válaszokat, a legfelemelőbb, a moziigazgató számára A játszma című drámát követő volt. A film egyik főszereplője, Kulka János afáziával küzd, nehezen kommunikált. A közönség nagy szeretettel és biztatással fordult felé. – Az arckifejezéseiben és abban a néhány mondatban, amit el tudott mondani a nézőknek, nagyon sok minden volt – idézte fel Fejér Tamás. 

HaBe

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában