Zene

2023.02.01. 18:22

Modern Lobotómia: súlyos dal a debreceni zenekartól – videóval

Forrás: Árnyéknyúl

A mentális problémák elleni küzdelem fontosságára hívja fel a figyelmet a debreceni Árnyéknyúl új dala.

Mint arra a kapcsolódó sajtóanyag emlékeztet, az együttes még Modern Lobotómia néven alakult meg 2016-ban, a mostani nevet két évvel később vették fel. Az azonos című dal viszont még ennél is korábban, több mint tíz éve íródott, még 2012-ben, egy teljesen más felállású zenekarban. A szöveget Kovács Karesz írta, az üzenete pedig:

beszélni kell a problémákról, az alkohol, a drogok és a gyógyszerek nem jelentenek megoldást.

„A dal az öngyilkosságról, annak kísérletéről vagy gondolatáról, az egész témát körülvevő érzésekről szól. Szeretnénk azt üzenni a dallal, hogy beszéd az egyetlen kiút ebből az érzésből” – osztotta meg Kovács, aki a számhoz készült dalszövegvideóról is mondott pár gondolatot. „Egy installációt csináltunk egy öngyilkossági helyszínelés témájában - próbáltuk elkapni a dal hangulatát. Habár a képminőség hagy kívánnivalót maga után, az eredeti koncepció nem sérült: házon belül készült az anyag” – részletezte.

A Modern Lobotómia a zenekar tavasszal érkező nagylemezén is rajta lesz.

Figyeljünk önmagunkra és a környezetünkben élőkre! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában