2023.01.31. 12:01
Visky András hétéves korára többet élt fogságban, mint szabadon
Első regénye történetét olyan teherként cipelte, hogy a befejezésekor úgy érezte, most már békességgel a szívében halhat meg.
Visky András a Kitelepítés című regényről beszélt Debrecenben. A képen Bonczidai Éva (balról), Visky András és Döme Barbara
Forrás: Molnár Péter
Visky Andrást az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjjal tüntették ki irodalom kategóriában a magyar kultúra napja alkalmából. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2023-ban tizenegyedik alkalommal osztotta ki az elismeréseket. Méltatásában a Kitelepítés című regényét 2022 legfontosabb olvasmányának nevezik. A Debrecenhez számos szálon kötődő író, drámaíró, dramaturg költő tavaly ősszel mutatta be művét a városban.
Visky András családjának megrendítő történetét a cívisvárosiak leginkább a Csokonai Színház deszkáiról, a Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámából ismerhetik, Ráckevei Anna – lélek mélyre ható, emlékezetbe fúródó – tolmácsolásában.
Ahogy az a színlapon is olvasható volt, a József Attila-díjas erdélyi magyar író édesapja Debrecenben végezte a teológiát. A református lelkész fiatal feleségével a második világháború után Magyarországról „átszökött” Erdélybe, hogy a nyáját szolgálja. Az 1956-os ideológiai tisztogatás következményeként 22 év börtönre ítélte őt a román kommunista diktatúra. Nem sokkal később feleségét, Júliát hét gyermekükkel kitelepítették a Duna-delta Gulágjába. Öt évig egyiküknek sem volt híre a másikról, arról, hogy életben van-e a társuk, de a zsarolások ellenére hűségesek maradtak. Egymáshoz, Istenhez, a magyarsághoz. Visky András, a család legkisebb gyermeke kétéves volt az ítéletkor, névre szóló okmányt adtak ki róla, hogy ő egy ellenforradalmár.
Forrás: Molnár Péter
Édesanyjának megígérte egyszer, hogy megír mindent, ami velük történt, s bár számos dráma, vers és 29 könyv is dicséri alkotói munkásságát, az első regény megjelenésére 2022 őszéig kellett várnunk. A családtörténet e nehéz hat évét teljességében megjelenítő Kitelepítés című könyv megfogalmazására ugyanis ezidáig nem állt készen a Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, művészeti aligazgatója.
Ezt ő maga fogalmazta meg, amikor múlt év végén a Magyar Kultúra magazin Duna-lapszáma kapcsán hívta beszélgetésre Bonczidai Éva főszerkesztő és Döme Barbara főszerkesztő-helyettes a Debreceni Zsidó Hitközség dísztermébe.
Amikor befejeztem a könyvet és leadtam a kéziratot március közepén, az első mondat, amit megfogalmaztam magamnak a dolgozószobámban, hogy ettől a pillanattól kezdve, bármikor, ha meghalok, békességgel a szívemben halok meg. Ez a könyv ekkora teher volt
– hangsúlyozta.
Megkísértések
A tiszta tekintetű író, olykor félmosollyal, máskor drámai csendet eredményező hangsúllyal mesélt a barakbéli mindennapokról. Az éhezésről, a hátbalövés kockázatát rejtő lucernalopásról, aminek eredményéből áztatva reggeli-ebéd-vacsora készült, de az értelmiségi fogolytársak társalgásáról is. Arról, hogy az édesanyát a fogolylét ötödik évében egy ügyvéd rá akarta venni, ismerje el férje „rendszer- és haza ellenes üzelmeit”, (azaz a papi hivatását), váljon el tőle papíron és máris szabadon távozhat a gyerekekkel együtt. Az ehhez szükséges papír egy gyertya lángjában vált hamuvá. A hűséges asszony tartotta bele.
Visky András édesapját ugyancsak megpróbálták megzsarolni. Azt mondták neki, ha nyíltan „elismeri bűneit” és bocsánatot kér, felére csökkentik a több mint két évtizedes rabságidőt. A fogolytársak így győzködték: Tedd meg a gyermekeidért!
A pap azonban egy nap gondolkodás után azt mondta: épp a gyermekeimért nem teszem meg. A helyes mintát, az igazságot, a tartást és a hitet többre tartotta a gyors megoldással kecsegtető erénytelen útnál.
„Röpke pillanatra elhagytalak”
A most megjelent regény hasonló szerkezetű, mint a Biblia – vetette fel az egyik beszélgetőtárs az esten. Az író felidézte, hogy a kitelepítéskor egyetlen könyvet vitték magukkal, a Bibliát. Ahogy otthon, úgy a barakkban is a mindennapjaik része volt, olyannyira, hogy a Kitelepítés írója a mai napig édesanyja hangján hallja azt. A felolvasásokkal adott keretet a napoknak a hétgyermekes anya. A megváltás szükségességét abban a helyzetben még inkább tudta érteni a gyermek Visky András. Mózesként gondolt édesapjára, aki visszatér majd, hogy felszabadítsa övéit.
A rendszerváltáskor szabadon engedték a család mindkét felét. A Síráspróba című fejezetben rögzített emlékeiről így mesélt Debrecenben: „Hét és fél éves voltam, Józsefházán laktunk, de Apám nem tudta ezt. Ott élt a református lelkész öccse, hozzá ment, amikor kiengedték. Amikor megérkezett, akkor mondta el neki a testvére, hogy itt van a családja is a közelben. Apám egy egészen fantasztikus ember volt, szeretett mindennek jelentőséget adni. Azt üzente nekünk, hogy nem egyszerre szeretne látni minket, hanem külön-külön. Amikor megérkezett, az ajtó előtt elénekelt egy dalt, amit egy zeneszerző barátjával írták a börtönben. A szövege Ézsaiás prófétától származik: „Röpke pillanatra elhagytalak, igaz, de nagy irgalommal ismét magamhoz gyűjtelek!” Ezután bejött a ház egy szobájába és egyenként lépett be hozzá a család. Én a hetedik gyerek vagyok, ezért egyszer csak egyedül maradtam. Ez egy elképesztő pillanata az életemnek. Kitágult nagyon az idő, nehéz volt megküzdeni vele. Amikor végre én is bemehettem, mindenki apám mögött volt. Beléptem a színpadra és a nézők néztek rám. Köszöntem, hogy jónapot! Apám azt kérdezte: Te ki vagy? Ehhez a családhoz tartozol? Így jelezte, hogy ő is idegen, babaként látott legutóbb. Erre nagyon keményen, elmondtam a teljes nevem. A lagerben sokszor kellett hangosan, határozottan mondani a jelenléti ívek kitöltésekor. Megkérdezte: Ismered az apádat? Azt feleltem: Eddig nem ismertem, de most már, igen. Aztán egymás karjaiba repültünk” – idézte fel.
Megbékélés-regény
A több életre is elég, súlyos emlékek ellenére Visky András megbékélés-regénynek nevezte a Kitelepítés című művet.
Úgy fogalmazott, a múltat egyszerre kell tudni elfogadni és visszautasítani. Előbbiben talán segítségére lehetett, hogy magában is felismerte az emberi természet kettősségét.
Elmondta, a sorkatonaságban az alaki kiképzés után, amikor tökéletesen együtt mozgott a tömeg, megjelent benne egy testetlen, nem tudatos boldogság. Rájött, ez abból ered, hogy elvesztette a személyiségét és a tökéletesen mozgó század azt jelentette, készen állnak a háborúra, arra, hogy embereket öljenek. E számára oly fontos, revelatív felismeréstől kezdve az összes lehetséges módon visszautasította a katonaságot, renitens, lázadó magatartásra törekedett, számos alkalommal megszökött. A helyzet üzenetét így fogalmazta meg: semmi nem tud bebiztosítani bennünket azzal szemben, hogy ne kerüljünk át egy szörnyű oldalra. Jó, ha gyanakszunk önmagunkra. Jó, ha erős közösségekben élünk és jó, ha olyan barátaink vannak, akik figyelmeztetni tudnak bennünket sértődés nélkül. Én erős közösségben nőttem fel, ez nagy ajándék nekem és megtart a napi lelki gyakorlat, a szent szövegben való elmélyülés, a hit is.
Visky András egyik drámáját jelenleg is játsszák a Csokonai Fórumban. A test történetei – Lina és Teréz című előadást az író fia, Visky Andrej rendezte.
HaBe
