Beszámoló

2022.11.23. 10:04

Jubileum a forgószélben – 70 éves a debreceni intézményes operajátszás

Az ünnepi pillanatokban is ott bujkált a kérdés, vajon miként fog folytatódni a nyolcadik évtized.

Az éppen elcsitult világjárvány, a mellettünk zajló háború és az energiaválság közelségében –  a színházfelújítás dandárjában – érkezett el  2022. november 22-e, a debreceni intézményes operaélet elindulásának hetvenedik évfordulója. Ilyen körülmények között akár meg is feledkezhettünk volna a fontos dátumról, de köszönhetően a Csokonai Színház buzgalmának, ez nem így történt. Az igazsághoz tartozik, hogy 1952 őszén az akkor frissen megalakult társulat első előadása nem a cívisvárosban, hanem Sátoraljaújhelyen, tájelőadásként zajlott le. A mostani jubileumi gálaműsor sem a Kossuth utcai történelmi falak között, hanem a Csokonai Fórum Latinovits termében valósult meg. Egy effajta ünnepi alkalomról nem lenne célszerű szokványos kritikát írni, inkább a tudósítás, és az évforduló kapcsán felmerülő kérdések megfogalmazása látszik célszerűnek.

Nem vizsgázott rosszul

Ujvárosi Andrea személyes vonatkozásokat sem nélkülöző háziasszonyi közreműködése fogta egybe a terjedelmes, sokszínű programot, mely archív felvételek bejátszása mellett, áriák és együttesek megszólaltatásával idézte a múltat, és tanúskodott a jelenről. Természetesen most is városunk zenekara – jelenlegi nevükön Kodály Filharmonikusok – adta a kíséretet, ismét bizonyságot téve arról, hogy milyen tapasztalt, nélkülözhetetlen szereplői a város zenei életének. A fellépők helyzete nem volt egyszerű, hiszen jóformán előzetes tapasztalatok nélkül kellett a Latinovits terem ismeretlen akusztikai viszonyai között az optimális hangzást megtalálni. Alapvetően nem vizsgázott rosszul az auditórium, de érdemes lenne koncertek alkalmával előbbre hozni a zenekart és a kórust, a fúvós szólamokat megemelni, és a szólistákat feltétlenül a színpad előterébe engedni.

Ujvárosi Andrea
Forrás: Napló-archív

Az ilyen visszatekintő jellegű, ünnepi műsorok szinte elkerülhetetlen velejárója az általam csak Csipkerózsika-effektusnak nevezett jelenség. A bőség zavarában, a legnagyobb jószándék mellett is lesznek olyan jelentős művészek, akiket elfelejtenek megemlíteni, meghívni, ami aztán magyarázkodásra adhat okot. Most is bekövetkeztek kisebb-nagyobb figyelmetlenségek. Legjobban Lengyel György, Kocsár Balázs és Vidnyánszky Attila munkásságának felemlítését hiányoltam, hiszen ők nem csupán rendezőként, illetve karmesterként, hanem vezetőként is jegyezték a Csokonai Színház operaéletének egy-egy fontos szakaszát. Ráadásul működésük idején országos, sőt nemzetközi figyelem is övezte a debreceni előadásokat. Tekintve, hogy az opera összművészet, legalább egy jó szót érdemeltek volna az elmúlt évtizedek legfoglalkoztatottabb tervező művészei (Csányi Árpád, Gyarmathy Ágnes, Greguss Ildikó, Langmár András, Olekszandr Bilozub…), de ugyanígy az egykor működő balettkar meghatározó egyéniségei is.

Atmoszféra és tapasztalat

Az egyes műsorszámok elhangzása különféle tapasztalatokat eredményezett. Hallottunk Debrecenből indult énekeseket, akik pályájuk talán legsikeresebb éveiben járnak (Haja Zsolt, Balczó Péter, Kolonits Klára, Gál Erika, Kriszta Kinga) aztán másokat, akik nagy múlttal a hátuk mögött még ma is atmoszférát teremtenek (Bátori Éva, Francesca Provvisionato, Wagner Lajos), de olyan művész is színpadra lépett, aki tiszteletre méltó önismerettel már csak olyan feladatra vállalkozott, amelyet most is maradéktalanul képes teljesíteni (Bódi Marianna). Szerencsére ott voltak a fiatalok is (Kovács Csilla, Rendes Ágnes, Donkó Imre, Antoni Norbert), de a karakterszerepekben nélkülözhetetlen Böjte Sándort, Bátki-Fazekas Zoltánt és Ürmössy Imrét is örömmel hallottuk újra. Ezúttal is különleges színfoltot jelentett Kéringer László stílusos dalolása, de hasonlóan köszönet illeti a Bánk bánként közreműködő Turpinszky-Gippert Bélát, illetve Nagy Kírát, Janovicz Zsófiát és Udvarhelyi Pétert.

Kérdés a háttérben

Az este során – melyet megosztva Somogyi-Tóth Dániel és Ács János vezényeltek – köszöntő gondolatokat intézett a közönséghez Dr. Puskás István kulturális alpolgármester, Gemza Péter színidirektor és Dr. Mohos Nagy Éva, aki énekesi és tanári tevékenysége révén egyik meghatározója a közelmúlt és a jelen debreceni operaéletének. Bár egyikük sem szólt róla, az ünnepi pillanatokban sem lehetett nem gondolni arra a háttérben bujkáló kérdésre, hogy vajon miként fog folytatódni a Csokonai Színház operatagozatának immár nyolcadik évtizede. A színházépület felújítása egy éven belül elkészül, és amint hírlik, ideálisak lesznek a feltételek a zenés színházi működéshez, ezért feltétlen szükséges egy épkézláb koncepció elfogadása annak érdekében, hogy debreceni opera visszanyerhesse korábbi rangját, évados bemutatószámát.

Forrás: Napló-archív

A „hogyan tovább” kérdésére számomra az ünnepi műsor adta meg a feleletet. Az emlékezetes szólista teljesítmények mellett a hamisítatlan színházi élményt valójában a Figaro házasságából, és a Bánk bánból elhangzott együttes jelenetek hozták meg, emlékeztetve arra, hogy a társulat nélkülözhetetlen. Hogyan is mondta Minarik Ede a Régi idők focija című filmszatírában? Kell egy csapat! Annak idején, az induláskor először hat, majd rövidesen nyolc szólista státusszal indult el a debreceni operajátszás.  Pedig az ötvenes években a vidéki énekesképzés még nem volt azon a színvonalon, mint amivel ma büszkélkedhetünk, de mégis született egy társulat. Jöttek később olyan idők, amikor hangfajonként akár 3-3 művésszel is rendelkezett a színház, ki lehetett osztani a drámai, a lírai és a karakterszerepeket is. Időnként persze egy-egy feladatra érkeztek vendégek is, ami szükséges volt az egészséges vérkeringéshez.  Aztán, valamikor a rendszerváltozás környékén – amikor még elhittük, hogy a piac majd mindent megold – szélnek eresztették a szólistákat, boldoguljon, ki, ahogy tud. Szó se róla, ezt követően is születtek kiváló előadások, de az ensemble kultúra eltűnt, a szükséges próbafolyamatok helyett napi szintű egyeztetési nehézségek akadályozták az alapos műhelymunkát.

A közönség élénk érdeklődése és lelkesedése által övezett gálaest minden erénye ellenére is lehetett volna egy kicsit látványosabb, dinamikusabb. Jó lett volna megmutatni, mit tud a Csokonai Fórum színpad- és világítástechnikája, LED-rendszere. Tekintve, hogy hetven évvel ezelőtt a nyitódarab Rossini Sevillai borbélya volt, kívánatos lett volna most is ezt a zseniális vígoperát, pontosabban egy részletét keretként előhúzni. A darab második felvonásában található az úgynevezett éneklecke jelenet, mely remek alkalmat ad arra, hogy vendégfellépők is színpadra lépjenek. Gyakorta játsszák ezt így szilveszteri, farsangi, vagy más ünnepi előadásokon szerte a világban. Ezzel színháziasabb légkör alakult volna ki, ráadásul egy ideális szereplőgárda is adott volt. De, hagyjuk az ötletelést, inkább bizakodjunk, hogy a hírek szerint mégis csak létező debreceni operajátszási koncepció rövidesen zöld utat kap, és legközelebb – a hetvenötödik évfordulón – már nem egyedül a jó karban lévő színházi énekkar (karigazgató: Gyülvészi Péter) jelenti az operatagozatot, hanem egy ütőképes saját szólista gárda is rendelkezésre áll majd az opera-, és operett előadások magas színvonalú teljesítéséhez.

(baljos)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában