Kulturális értékek

2022.11.28. 18:55

Huszonhárom éve fognak össze szülőföldjük művészetéért a nádudvariak

Több veszteség érte közösségüket az elmúlt három éven, mint előtte két évtizedig.

Tóth Ilona Márta a helyi kulturális értéktár bemutatása közben

Forrás: Marján László

Nemcsak az időjárás volt a november végének megfelelően – szomorkás és borongós szombaton a Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány gálaestjén. 

Emlékeztek

A Velünk élő értékeink című gálaest két tárlatlátogatással indult. Előbb Sütő Brigitta a napokban a régi városháza épületében nyílt látogatóközpont háziasszonya az ott látható „Utak a múltba” című kiállítást mutatta be. Ezt követően a helyi értéktár rejtelmeibe Tóth Ilona Márta, művelődési központ kulturális csoportvezetője avatta be a szép számú érdeklődőt.

Vetített képes tájékoztatót tart az alapítvány 2020-2022-ben végzett munkájáról dr. Takácsné Baranyai Etelka a kuratórium elnöke. Ő előbb „Szülőfalumnak” címmel néhai Kovács Imre fuvolaművész, a város díszpolgára, alapító hagyatékának útját és történetét, mutatta be. A Nádudvaron született egykori kiváló zenész cimbalmát ajándékozta a család „szülőfalujának”, amely most méltó helyre került az azon a héten nyílt látogatóközpontban.

A 2021-ben elkészült Nádudvari Krónika 1989-2021 nevet viselő könyv születését B. Révész László videós ajánlásával mutatták be a szervezők.

Négy emlékgyertya lángja is fellobbant az esten. Mivel a koronavírus járvány okán három évig nem tartották meg éves gálájukat, most egyszerre emlékeztek az alapítvány „családjához” tartozó négy nagyszerű közösségi ember elhunytáról: Barna Sándorné korábbi kuratóriumi elnök, Korcsmáros Sándor egykori polgármester és alapító tag mellett Katonáné Kalmár Terézia és Beke Antal emlékére égtek a gyertyák. Mint megjegyezték: több veszteség érte közösségüket az elmúlt három éven, mint előtte két évtizedig az 1999-es alapítás óta.

Méltó módon megemlékeztek a 100 éve született Nádudvari Nagy János költőről is. Ez alkalomból „Azt szeretném” címmel verses, zenés műsort adtak a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnázium tanárai és diákjai.

Marján László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában