Léthatárhelyzetekben kísér a lelkigondozó

2022.10.31. 07:00

Megtérés, bűnbánat, evangélium – a már Luther korában is fontos témák sosem évülnek el

A reformáció napján, október 31-én Luther Márton bátor cselekedetére emlékezünk.

Forrás: Napló-archív

A lelkész 1517-ben függesztette 95 tételben megfogalmazott javaslatát a wittenbergi vártemplom ajtajára, ezzel szembement számos addigi – hitre jutást aligha szolgáló – egyházi szokással és amelynek nyomán elindult a protestáns vallási hagyományok megreformálása világszerte. A reformációt meghatározó eseményeket lejegyezve ugyan időkeretbe foghatjuk a történelmi folyamatot, de a valódi lelki megreformálódás mindennapos feladatunk. A betegség, haláleset vagy épp születés olyan megrendítő határhelyzetei az életnek, amelyben szinte lehetetlen kikerülni a Luther Márton által is leglényegibbnek tartott pontokat: megtérés, bűnbánat, evangélium. Ezen hívószavak mentén beszélgettünk Mikó-Prém Alexandra lelkigondozó, dúla, gyászcsoportvezetővel, a berettyóújfalui kórház református lelkészével.

Forrás: Mikó-Prém Alexandra-archív

A megtérésről úgy nyilatkozott, hogy nem szívesen használja e szót, mert egy pontszerű, pálfordulást hozó pillanatot sugall, pedig az Isten felé fordulás hosszas folyamat is lehet. Az ő útja is ilyen volt. Nem vallásos családban nőtt fel, a nagymamája és dédmamája vetette el benne a hit magjait, s vitte el őt alkalmanként a templomba; tizenhat éves korában megkeresztelkedett. – Folyamatosan keresett az Úr, egyszer felé fordultam, és találkoztunk – fogalmaz. Meghatározó emlékét, egy kórházi betege hitre jutását osztja meg a fogalom kapcsán. Ez az ember vallásos családból való, de fiatalon elkallódott, megtámadták. Súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett. Elfogadta a lelkészi látogatást és a sok beszélgetés, bibliaóra nyomán eljutott odáig, hogy szerette volna a keresztség szentségét, amire Alexandra készítette fel. A szertartás után, a beteg gyerekkori lelkésze hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen ereje van egy maradandó sérüléseket szenvedett, tolószékes ember szájából hallani, hogy hisz Isten kegyelmében.

Bűntudat a szülőszoba körül

A bűnbánat kapcsán az életkezdetet támogató szolgálata alatt szerzett tapasztalatait osztja meg, mert a szülés körül gyakran találkozik bűntudattal. – Amikor kórházlelkészként elkezdtem a szülészeti osztályra járni, rögtön egy állami gondozásban felnőtt, csendes, kétgyermekes lányanyával találkoztam. Mint kiderült az első gyermekét elvették tőle, ennek terhét is cipelte. Később önkéntesként kísértem egy befogadó családnál lakó, többgyermekes, menekült kismamát, aki kétszer is tévesen hitte, hogy megindult a szülés. Róla kiderült, egy gyermeke elhunyt, s ezért reagál sokkal érzékenyebben erre a terhességre, a teste jeleire. A szülés lelki folyamat is. Kísérek egy édesanyát perinatális gyászban, akinek időre halva született a babája. A gyermek elvesztését – a körülményektől függetlenül – mindig bűntudat kíséri a szülők részéről, mert azt élik meg, hogy nem vigyáztak rá eléggé – mondta a lelkész.

Forrás: Napló-archív

Egy anya kellett az üdvtörténethez

Ilyen történeteket hallva kiszalad a számon a kérdés, hogyan tud segíteni. – Istenhez kísérem őket – felelte Alexandra, aki a másik oldalon is állt korábban. Élete nehéz szakaszában, lelkigondozottként megtapasztalta, milyen a jó, előrevivő beszélgetés, az elfogadás. Akkor gyökeresedett meg benne a vágy, hogy továbbadhassa, amit kapott. Hangsúlyozta, a lelki gondozás olyan, mint amikor Jézus odalép a tanítványokhoz az emmausi úton. A feladat odalépni, ahol a nehézségben lévő van és kísérni őt az útján. A beszélgetésben meg lehet szólaltatni az igét és Isten szeretetét. Ez az igefölmutatás nem nehéz, mert a Bibliának, Istennek van mondanivalója, üzenete az életünket érintő témákról – fejtette ki, s jutottunk el Luther Márton harmadik fontos témájáig, az evangéliumig.

Alexandra azt mondta, az evangélium lebontódik az élet legapróbb mozzanataira és az egyéni út eseményeire. Rengeteg üzenete van a szülés körüli időszakra és az anyává válással kapcsolatban is. Mivel most a szülés körüli időszakkal foglalkozik erőteljesebben, a kórházlelkészi továbbképzésen ebből írja a szakdolgozatát. Mária felől fogalmazza meg gondolatait az evangélium kapcsán: az, hogy Jézus emberi testben jött erre a földre, megmutatja a nő méltóságát. Egy anyára volt szükség ahhoz, hogy az üdvtörténet megvalósulhasson. Jézus a szülőcsatornát választotta arra, hogy belépjen a világunkba. 

HaBe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában