Ünnepség

2022.10.02. 09:57

Három kicsi falu kapott Bocskai-szablyát a hétvégén

Emellett a Hajdú-Bihar megye puzzle-t is megkapták.

Bulcsu László alelnök, Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Barabás Károlyné, Magyarhomorog polgármestere

Forrás: HBMÖ

Magyarhomorogon szüreti felvonulást, Vekerden falunapot, Körösszakálban pedig a VII. Nemzetiségi Hagyományőrző Napot tartották október 1-én, a jelképeket ezen rendezvények keretében nyújtotta át a polgármestereknek Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke - olvasható a hbmo.hu-n.

Juhász István, Vekerd polgármestere és Bulcsu László, a HBMÖ alelnöke 

A Bocskai-szablyát és a Hajdú-Bihar megye puzzle-t a megyei önkormányzat „A hajdú hagyományok nyomában” elnevezésű projektje keretében készíttette. A szablya a hajdú-bihariak összetartozását, a jelen és a jövő kihívásaival való közös szembenézésünket is jelképezi, vagyis azt, hogy csak együtt lehetünk erősek és sikeresek. 

Tikosi László, Homorodalmás (Körösszakál romániai testvértelepülésének) polgármestere, Pálfi Tamás, Körösszakál polgármestere és Bulcsu László alelnök
Forrás: HBMÖ

Az egyedi, fából készült kirakó is a megyei egységet jelképezi: mind a 82 „darabkája” fontos, egy sem hiányozhat, mert csak így egy egész. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában