„A világot emberségben mérem, szeretetben”

Besúgói kirívónak, rajongói dívának látták, a „nőirodalom” szótól mégis a falra mászott Szabó Magda.

Szabó Magdának a szépség nemcsak a külcsín, hanem a belbecs fizikai megjelenítése volt

Forrás: Fortepan / Hunyady László

Életműve, családfája, munkásságának szinte minden alkotóeleme górcső alá került már, de a hagyatéka időről időre súgni enged magáról valami újat. A Haon Nők világa-sorozata ezúttal a 105 éve született Szabó Magda előtt tiszteleg azzal, hogy – ha csak apró foszlányokban is – de ez alkalommal úgy láttassuk őt, mint közülünk bárkit: egy nőt.

Egy divatikon dekadenciája

A hiúságát sosem titkolta, köztudott róla az is, hogy a szakdolgozatát a római szépségápolásról írta. Az esküvője után – ahogy ő mondta: nem barátnőjének, hanem barátjának – Nemes-Nagy Ágnesnek először nem is a szertartásról, hanem a menyasszonyi ruhájáról mesélt, de a neves tervezővel, Náray Tamással is készíttetett ruhát magának. Akik jártak a tiszteletére berendezett emlékházban, maguk is megbizonyosodhattak arról, hogy a műszempilla és a sminkes kellékei alaptartozékai voltak a mindennapjainak, ahogy a csipkeruhái, ékszerei, bundái, tűsarkú cipői is: a belbecs fizikai, tárgyiasult jelképeiként.

A női lélekben a legrégibb időktől benne él a vágy, hogy szép legyen, sokkal szebb asszonytársainál.

Abban a korszakban, amikor megfigyelés alatt állt, a besúgói nem egyszer az öltözékéről is beszámoltak a jelentéseikben. – Szabó Magda a szülővárosába utazott a hatvanadik szülinapját ünnepelni. Némileg túlhaladta a jó ízlés mértékét, kizárólag ezért rajongtak érte, csak ennek tudható be a hatalmas tömeg. Ehhez maga az írónő is hozzájárult azzal, hogy hiúságában olyan helyzetet teremt, amelyből kinőhet a bálványozás. Színdarabjának előadásai után feltűnést keltő ruházatban, korához nem illő külsőben jelent meg a színpadon – olvasható a jelentés egy részlete Szőnyei Tamás könyvében.

Nem követte a példaképét

Az édesanyjának, Jablonczay Lenkének nem volt könnyű élete, Magda azonban ebből semmit nem érzett kislánykorában. – Mindig közém és a valóság közé állt, hogy lehetőleg ne sértsen meg – idézte fel egy interjúban. Meggyőződése volt, hogy az anyja sokkal nagyobb író lett volna, mint ő lehetett volna bármikor, ha nem anyaként és feleségként telik el az élete. – Anyám rendkívüli ember volt, rajta kívül soha nem találkoztam ilyen csodálatos tulajdonságokkal felruházott emberrel – írta.

Kicsit visszalapozva a női felmenők könyvében, megtudhatjuk azt is, hogy Jablonczay Lenkét épp a reménytelenül lázadó anyja, a megvetett és boszorkánynak kikiáltott Gacsáry Emma sorsa riasztotta vissza a nyílt lázadástól. Magda nagyanyja nemcsak rendkívüli szépség, hanem átlagon felül művelt is volt, aki nem a társadalom szabályait, sokkal inkább az ösztönei parancsát követte. Lázadásáért nemcsak ő egyedül, hanem a gyermekei is fizettek, így történhetett, hogy Lenke önnön célját csak a gyermeken keresztül, önfeláldozó magatartásával érte el.

Fogadott fiúk

Férje, Szobotka Tibor már egy feleséget és egy kisbabát eltemetve ismerkedett meg Magdával. A férfi részben emiatt, részben a hideg anyai neveltetése miatt döntött úgy, hogy nem szeretné továbbörökíteni magát.

Magda azt mondta, belőlük rabszolgát csinálhat a rendszer, de a gyerekeikből nem, és mint a Magda, a Szabó című darabból kiderül, egyszer állapotos is volt, de hogy mi lett a babával, nem lehet tudni. Szenvedett a gyermektelenségtől, de azt is elismerte: nem valószínű, hogy szenvedélyes szerelmük, páratlan kötődésük egy gyerek mellett is töretlen erővel tartott volna ki Szobotka haláláig.

Egymás szülei és gyermekei voltak egyben, és a férje ösztönösen látta meg benne a jó anyát – összegezhető a Nyusziékból, Magda magánéleti naplójából.

Szabó Magda két magyar szerzőt, Háy Jánost és Esterházy Pétert fiaként szeretett. Kölcsönösen becsülték, szerették egymást, leveleztek is. Mielőtt meghalt, tudományos folyóiratot olvasott, de az asztalán Esterházy kötete hevert.

Édes otthonok

A házaspár az ötvenes évek végén költözött a legendás Júlia utcai házba. Később vették meg a kisebb lakást is. Magda minden délután itt hívta meg Szobotkát egy kávéra, hogy naponta újra és újra megismerkedjenek. Ez a közös játékuk évtizedekig tartott: az egyik lakás a viszonyuknak, a másik a házasságuknak adott otthont.

Háy János író többször is járt ott, de csak jóval később, az író születésének centenáriuma alkalmából beszélt arról, hogy rettenetes körülmények között lakott: famintás kopott linóleum, lópokróccal letakart kanapé – szemléltette. A másik lakás viszont épp olyan szép és rendezett volt, mint ahogy azt elképzelnénk: itt adott interjúkat, itt fogadott társaságot, a munkái viszont a kopott kis térben születtek meg.

Talán a rendezett otthon is csak az elterelő hadművelet része, mint a szépségére felé saját kézzel fordított stroboszkóp. Lehet, hogy eszköze csak az álcázásnak, hogy míg a gyanútlan, mégis gyakran gonosz külvilág káprázatba esik, odabent új világok szülessenek, és foglaltassanak majd kötetekbe.

Ahogy írja: A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.

SZD