Fotókkal, videóval

2022.09.24. 20:35

Jó volt a hangulat, hát tanyáztunk egy kicsit Berettyószentmártonban

Először tartották meg a Tanyázó rendezvényt Berettyószentmártonban, a Szász Tanyán.

Forrás: Czinege Melinda

Távol a város zajától, az erdőkkel körülölelt puszta csendjét hasította a csikósok ostorának csattogása, majd a szél vitte a hátán a népi éneket – szombaton a magyar népi hagyományoké volt az alföldi terep „Az Év Hagyományőrző Tanyája” címet is elnyert Szász Tanyán.

Kézműves mesterek igényes portékáikkal, hazai termelők ízletes termékeikkel, a Nemzeti Művelődési Intézet Hungarikum játszóházzal költözött ki a berettyószentmártoni tanyára, mellettük pedig sok más mellett csikós és kézműves bemutatók, hagyományőrző zenés és táncos produkciók, továbbá a város bora és a magyar konyha kedvelt fogásai várták mindazokat, akiknek jutott idejük szombaton tanyázni. A rendezvényt első alkalommal szervezte meg a Nadányi Zoltán Művelődési Központ. Lisztes Éva, a művelődési ház vezetője elmondta, hogy az ötlet még a járványhelyzet előtti időszakban megszületett, de a korlátozások keresztbe vágták a terveiket. Idén viszont már februárban nekilendültek a szervezésnek, szerencsére, most nem állt előttük semmilyen akadály.

Lisztes Éva, a Nadányi Zoltán Művelődési Központ vezetője
Forrás: Czinege Melinda

A térséget szólítják meg

Délutánra fordult az idő, amikor eljutottunk a rendezvényre, a színpad éppen a Bajnóca Néptánc Egyesületé volt, ők a tánc mellett ezúttal a népviseletekről is okították a közönséget. Kenyérlángosból nyertünk erőt a felfedezéshez, aztán megújult erővel tettünk egy kört a benépesült tanyán. Azonnal bele is botlottunk olyan ismerősökbe, akiknek biztosan autóba kellett ülnie néhány tíz kilométer erejére, hogy kijusson erre az eseményre. A szervezők célkitűzése ezzel teljesült, hiszen Lisztes Évától megtudtuk azt is: csak helyi vonatkozás helyett a bihari kistérségben gondolkodnak minden esemény kapcsán.

Mi így vagyunk egy nagy család

– mondta.

A művelődési ház hagyományőrző szándékkal indította útjára a rendezvényt, a terveik szerint pedig ezentúl minden esztendőben a Tanyázó lesz az intézmény őszi zárórendezvénye.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában