Újra nyitva a fesztivál!

2022.08.17. 19:57

Rengeteg a program az idei Galibán, csak győzzünk válogatni! – Fotókkal, videóval

Sok élmény és még több móka várja a gyerekeket vasárnapig a Nagyerdei Kultúrparkban.

Forrás: Czinege Melinda

A Debreceni Virágkarnevál egyik „utánpótlás-nevelő” programjának a célja, hogy minél több fiatalt szólítson meg és ismertessen meg a város legnagyobb összművészeti rendezvényével. A Galiba Gyermekfesztivál az idén 60 éves Nagyerdei Kultúrparkban várja a kicsiket és nagyokat szerdától egészen vasárnapig.

Ha a szemlélődő néhány perc alatt felfedezi a fesztivál leghangosabb részét, azt gondolhatja: ez a gyermekfesztivál kortalan, hiszen közösen vesz részt a programokon gyermek és fiatal, unoka és nagymama. Délután hat órakor látogattunk ki a rendezvényre, amikor is a helyi művészeti csoportok műsorai váltották épp egymást. Az elvarázsolt kastély melletti területre már szinte oda sem fértünk: a táncteret minden oldalról érdeklődők vették körül, míg a nézősereg alkotta kör közepén különféle koreográfiákat mutattak be a fiatal táncosok.

A 8 éves Karola és a 10 éves Inez már nem először látogatnak ki a vidámparkba és a Galibára. A táncműsor közben kérdésünkre elmondták: több barátnőjük is a fellépők között van. 

- Délután jöttünk ki húgommal és anyával, azóta kipróbáltunk több játékot is. A trambulin volt a kedvencünk – árulta el kérdésünkre az idősebbik lány. A táncosprodukciókat követően sem ürült ki a „színpad”, ugyanis azonnal megérkeztek a gólyalábasok, akiket lelkes tapssal fogadott a népes nézősereg. Ezután a magas fellépők egy vidámparki sétával egybekötött műsorra invitálták közönségüket. 

Eközben mi szóba elegyedtünk a Tornyai családdal. Sárvári Éva érdeklődésünkre elmondta, lányuk, Dóra a légtornászcsapattal érkezett, ezért látogattak ki a rendezvényre.  

– A bemutatóval már végzett, most pedig egy kicsit felfedezzük a rendezvényt. Most vagyunk itt először, de már első látásra az a véleményem, hogy ez egy igazán színvonalas rendezvény, ami leköti a gyerekeket – fogalmazott az édesanya, aki hozzátette: ez alkalommal csak a kislányuk fellépése miatt jöttek, a vidámpark felfedezését későbbre tartogatják. 

Bemutatkozik a rendőrség és az Agóra is 

Adél a barátnőjével, Rozival érkezett a Galibára. Mint elmondta, korábban már hallott a rendezvényről, de most látogatott ki. 

– Délután kettő óra körül érkeztünk, azóta megnéztük a táncosok műsorait, illetve a gólyalábasokat is. Most épp hűtőmágnest csinált. Nagyon jó ez a fesztivál, sok mindent ki lehet próbálni a vidámparkban is – osztotta meg velünk élményeit Adél, aki hozzátette: a rendőrség standjánál az öccsével kipróbálhatták a hivatásos rendvédők szolgálati eszközeit, megismerkedhettek a rendőri munkával, valamint az Agóra kiállításának különféle tudományos kísérleteket néztek meg.  

Az önfeledt szórakozás mellett pedig hangsúlyt kapnak a modern és hagyományos mesterségek, szakmák is.  

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában