Közösen dolgoznak

2022.08.04. 11:31

Megőrzik az értékeket Létavértesen

Kiemelt feladatuknak tekintik a helyi értékek folyamatos gyűjtését, azok népszerűsítését és állaguk megóvását.

Forrás: Turóczi Barnabás

A képviselőtestület legutóbbi ülésén tárgyalta a Települési Értéktár Bizottság elmúlt egy évi munkájáról szóló beszámolót. A határmenti kisváros természeti környezete, az itt élő református és görögkatolikus gyökerű lakosság kulturális öröksége és az épített környezet megfelelő alapot teremt a 2013 óta működő bizottság érdemi tevékenységéhez.

Eddig 19 helyi értéket szavaztak meg a települési értéktárba, mint például Irinyi János munkássága, valamint a zajtalan és robbanásmentes gyufa, ami 2015 óta Kiemelkedő Nemzeti Érték, illetve a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény és a Vízi vágóhíd, melyek hét éve a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárban is szerepelnek.

A Települési Értéktár Bizottság az önkormányzat mindenkori 5 fős Művelődési-. sport- és civil kapcsolatok állandó bizottság tagjaiból áll. Ezért érthető, hogy a hagyományok őrzése és ápolása, az értékmentő munka szerves egységet képez a településen.

Ismertek a megyehatáron túl is

Vályiné Pápai Viola, a bizottság elnöke az ülésen többek között arról számolt be, hogy 2021 szeptemberében az önkormányzat támogatásával a helyi kézművesek bemutatkoztak a debreceni Zamat fesztiválon, ahol Létavértes értékei is láthatók voltak szórólapokon és videofilmeken.

Magyar és angol nyelvű cikkek láttak napvilágot a település értékeiről. A Magyar Tájház Szövetség kiadványában Tájházak és tervek Létavértesen címmel publikáltak létavértesi anyagot. A Szövetség 2022. júniusában a kisvárosban tartotta Érmelléki és Kelet-magyarországi találkozóját. Az értékelt időszakban az Irinyi Kiállítóteremben 21 gyermek és 11 felnőtt csoport, összesen 852 fő járt, akik nemcsak az Irinyi emlékekkel, hanem a Települési Értéktárban szereplő több helyi értékkel is megismerkedtek.

A közelmúltban fejeződött be az országban egyedüli, víz fölé épített ipari műemlék jellegű vágóhíd rekonstrukciója is. Nemcsak a kerítés és külső falazat újult meg, hanem a hajdani vágótér is. Az eszközök és szerszámok mellett új tablók, installációk kerültek a falakra, és lehetőség lesz kapcsolódó digitális anyagok megtekintésére. Az ünnepélyes átadót augusztus végén, a Létavértesi múzeumi körkép rendezvényen tartják majd. 

Turóczi Barnabás  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában