2022.08.15. 15:01
Másfél kilós és közel egy hónapig készült a nánási asszonyok idei aratókoszorúja
A koszorút a Szent István Bazilikába viszik néhány nappal a nemzeti ünnep előtt.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtt pár nappal helyezik el a Szent István Bazilikában azt a míves kivitelű, csigaformájú búzakoszorút, mely a hajdúnánási szalmafonó asszonyok keze munkáját dicséri – közölte a város hivatalos honlapja.
Kárpát-medence aratókoszorúját három hajdúnánási asszony, Bata Sándorné és Nagy Sándorné népi tárgyalkotó iparművészek (utóbbi tervezőként is közreműködött), valamint Pongor Gábor Lászlóné és a Helyi Sajátosságok szalmafonó csoportjának tagjai készítették el, közel egy hónapon át.
A kétszáz darab szalmából díszített aratókoszorú súlya mintegy másfél kilogramm, amelyet a három szalmafonó asszony közel száz méternyi szalmából font meg. A koszorú jellegzetessége az esőcsiga-motívum, amely a következő évi alkalmas esőt jelképezi, valamint a körkörösen egyre tágabban ismétlődő körök, ami a nemzetegységre, az egyre távolabbi határon túli régiókban élő magyarságra utal. A fonatok és díszítőelemek közül készítettek kunkorgókat, esőcsigákat, csengőket több méretben, valamint rece és kettes fonatok is kerültek az idei év aratókoszorújára.
A Hungarikum Bizottság két évvel ezelőtt felvette a Magyar Értéktár gyűjteménybe a hajdúnánási szalmafeldolgozást mint tradicionális háziipari tevékenységet, emlékeztet a közlemény.
A hajdúnánási szalmafeldolgozás legjelentősebb időszaka a 19. század közepétől a 20. század közepéig tartott, és máig hatással van a város életére. A búza szárát felhasználó ipari tevékenység keretében készültek a szalmakalapok Hajdúnánáson, amely gazdasági és társadalmi fellendülést is teremtett a városnak.
Az otthon előállított szalmafonatokat eleinte házilag varrták össze, majd a polgári divatban is elterjedő kalapok iránti igény megnövekedett, a kereslet hatására létesültek a szalmafonásra épülő gyárak, üzemek, az első 1860-ban.
Megnőtt a kereslet a szalmából készült használati tárgyakra
A kalapok mellett papucsokká, szatyrokká, szőnyegekké dolgozták fel a szalmát. A szalmaipar fénykorában évente 450 ezer szalmakalapnál is több készült a városban, amelyet a monarchia területére, és azon kívül Romániába, Szerbiába, Törökországba, Orosz- és Lengyelországba is szállítottak.
A szalmafeldolgozás nagymértékű fejlődése az 1920-as évekig tartott, amikor Trianon következtében piacai nagy részét elvesztette. Innentől kezdve néha megújulva, átalakulva, szövetkezetté válva az 1960-as évekig tartott a szalmafeldolgozás, egyre csökkenő mennyiségben és termékválasztékkal.
Máig hatással van a város életére
Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere elmondta, hogy a 21. századi kihívásokra válaszolt a város a Helyi Sajátosságok szalmafonó programmal, amely keretében ismét készülnek szalmatárgyak, immár turisztikai jelleggel.
„A szalmafonó asszonyok keze munkáját dicsérik a szalmából készült tárgyaink - ebből kettő népi iparművész minősítéssel rendelkező munkatársunk van. Azt gondolom, fontos kiemelni, hogy asszonyaink saját akaratukból, önszorgalom útján jutottak el ehhez a kiemelkedő szakmai teljesítményhez” – jegyezte meg a városvezető.
Frissítés: az aratókoszorú időközben megérkezett a Szent István Bazilikába, minderről a város hivatalos Facebook-oldala számolt be. A koszorút augusztus 20-ai ünnepi körmenetben is meg lehet majd nézni.
