Debreceni Egyetem

2022.08.15. 20:56

A legfiatalabb hallgató 15, a legidősebb 75 éves volt az idei Nyári Egyetemen

A Debreceni Nyári Egyetem kurzusain ebben az évben több mint száz hallgató tanulta a magyar nyelvet, ismerkedett a magyar kultúrával két év kényszerű kihagyás után ismét jelenléti formában. A diákok 35 országból érkeztek Debrecenbe, idén a legtöbben a lengyelek voltak.

Összesen száznyolcan vehetett át tanúsítványt az idei Debreceni Nyári Egyetemen. A diákok többsége az írásbeli és szóbeli záróvizsgát kiválóan teljesítette a kurzust – közölte hétfőn a hirek.unideb.hu.

- Ebben az évben is igen színes volt a hallgatók köre, különféle a motivációjuk. Sokan érkeztek lengyel egyetemekről, ahol magyar szakra járnak, és nyelvtudásuk fejlesztése érdekében választották Debrecent – mondta el az egyetemi portálnak Szaffkó Péter igazgató.

Volt olyan dél-koreai diák, aki azért jelentkezett a DE nyári kurzusára, hogy Magyarországon dolgozhasson egy koreai cégnél. Volt amerikai misszionárius házaspár, akik a debreceni baptista gyülekezetben szolgálnak, lendvai tanárok, akiknek a kétnyelvű iskolákban kötelező a magyartudás.

Volt olyan szerb hallgató, akinek a dédapja volt magyar, és a családi kötődés vezette Debrecenbe. A tanfolyamon részt vett egy olyan londoni lány is, aki Ausztráliában született, és az édesanyja szlovákiai magyar és egy olyan holland diák, aki a magyar barátainak ígérte meg, hogy megtanul magyarul.

- A diákok a tanórákon kívül nyelvi fejlesztő, társalgást gyakorló, sport- és kulturális programokon vehettek részt. A nyelvi előadások mellett a fonetika órán gyakorolhatták a kiejtést, szókincsfejlesztés órán bővíthették tudásukat, és a beszédgyakorlatok során javíthatták a szóbeli kifejezőkészségüket – tette hozzá az intézmény vezetője.

A szervezők szerint nagyon sikeresek voltak a kurzus „extra” szakmai és szabadidős programjai is; a klasszikus városnézés mellett éjszakai látogatáson és templomtúrán vehettek részt a diákok, és elbiciklizhettek a zeleméri templomromhoz is. A hagyományos folklóresték keretében pedig  egy-egy régió ételeivel, viseletével, dalaival és táncaival ismerkedhettek meg.

- A nyelvórák és a speciális nyelvi foglalkozások mellett a hallgatók többek között a zsákai kiránduláson megtekinthették a kastélyt , és kipróbálhatták az íjászkodást, valamint a mézeskalács figurák díszítését is. A kézműveskedni vágyók pedig megismerkedhettek a gyöngyözéssel és a zsinórozással is. Egy hónap alatt kétszer volt lehetőségük ellátogatni az érdeklődőknek Debrecen zsidó negyedébe, és mindkét alkalommal 20-25 diák jelentkezett a programra – tette hozzá Szaffkó Péter.

Sikerrel zárult a Nyári Egyetem „Modern Hungary” című programja is, amelynek keretében a hallgatók Debrecen történelméről és kultúrájáról hallhattak előadásokat két héten keresztül angol nyelven. A résztvevő diákok közülük többeket is érdekelt a magyar nyelv is, így a történelmi kurzus után csatlakoztak a nyelvtanulókhoz.

A nyelvtanfolyamot 1927-ben rendezték meg első alkalommal, az idei így már a 95. Debreceni Nyári Egyetem volt. A négy hetes kurzusra a világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb kultúrával, életkorral és motivációval rendelkező nyári egyetemi hallgatók Debrecenbe.

Az idei Nyári Egyetem legfiatalabb diákja 15, a legidősebb hallgatója 75 éves volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában