Értékmentés

2022.07.06. 20:51

Négy éve indította el táborát a komádi néptáncegyüttes

Több mint hatvan gyermek ismerkedhetett a magyar néptánccal a településen.

Forrás: Körös-Körül Néptáncegyüttes

Népi hagyományaink fennmaradásának egyik záloga – a tudományos értékmentő tevékenységek mellett – az, amikor az idősebb generáció adja át a tudást a fiatalabbaknak. Ugyanezen célok vezérelték a komádi Körös-Körül Néptáncegyüttes tagjait, akik négy évvel ezelőtt elindították gyerekeknek szóló nyári napközi néptánctáborukat a településen.

– A néptáncegyüttesünk 14 éve alakult helyi felnőttekből, házaspárokból. Négy évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy csinálunk egy népművészeti tábort a helyi gyerekek számára azzal a céllal, hogy átadjuk számukra azt az élményt, amivel mi is megismerkedtünk a néptánc által. Korábban nem volt olyan rendezvény vagy tábor Komádiban, amely erről szólt volna – mondta érdeklődésünkre Tatárné Simon Katalin, az együttes tagja. Első alkalommal egy ötnapos turnust indítottak el, amelyre 70 gyermek jelentkezett, majd a következő két évben már kettőre kellett növelniük az egy esztendőben tartott táboraik számát, melyeken évente több mint 120-an vettek részt. – Most először fordult elő, hogy nem tudtunk pályázati forrást nyerni a lebonyolításra, ezért ismét egy tábort szerveztünk 66 gyermek részvételével a Komádi Szabadidő Központban – tette hozzá.

Forrás: Körös-Körül Néptáncegyüttes

Az ötnapos tábor alatt a több mint nyolc településről érkezett gyerekek három korcsoportban – óvodás, iskolás és ifjúsági –, képzett oktatóktól tanulhattak táncokat élő zenekar kíséretében. Emellett kézműves foglalkozások, közös énektanulás és hangszerbemutató is része volt a tábori programnak. – A legkisebbeket Lisztes Ágnes óvodapedagógus és Fejes Ildikó pedagógus tanította; az iskolásokkal Vámosi István és Györe Ágnes foglalkozott, míg az ifjúsági táncosoknak Tóthné Pásztor Ágnes és az együttes művészeti vezetője, Tatár Árpád tartotta a próbákat. A muzsikát a Bakator zenekar szolgáltatta – sorolta a szervező együttes táncosa. A kézműves foglalkozásokat a helyi Fekete Erzsébet Hímzőkör és az együttes tagjai tartották, illetve ebben az évben az óvodásokat a Bodorka Népmesepont elkalauzolta egy „mesevilágba”, ahol játszhattak, mesét hallgathattak, énekelhettek a gyerekek. A tábor ideje alatt az együttes tagjai mellett közösségi szolgálatukat teljesítő diákok gondoskodtak a sikeres lebonyolításról. 

Forrás: Körös-Körül Néptáncegyüttes

– A tábor zárása egy kis műsor volt, ahol a gyerekek megmutatták, hogy mit tanultak az elmúlt napokban. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek az önzetlen segítségét és támogató munkáját – ismertette Tatárné Simon Katalin. A több éve zajló közösségszervező munkának idén megérett a gyümölcse: nemrég megalakult az együttes két utánpótlás csoportja alsó- és felső tagozatos diákokból. 

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában