Színház

2022.07.05. 15:34

A Pál utcai fiúk dalolva, táncolva győztek a Nagyerdőn – fotókkal

Mindegy, hogy Vörösingesek vagy Pál utcaiak vagyunk, az a fontos, miből építjük belső grundunkat.

Forrás: Molnár Péter

Forrás: Molnár Péter

„Igen, jó volt bátornak lenni ma végre” – szüntelen Nemecsek kitörési pontjának dala jár a fejemben hétfő este óta, amikor a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon A Pál utcai fiúk című musicalt láttam. Molnár Ferenc – saját bevallása szerint, szívéhez legközelebb álló – regénye olyan értékeket, érzelmeket mutat fel, mint a barátság, a bátorság, a közösség ereje, a hűség, a sajátunkhoz való ragaszkodás, a gyengébbek segítésének vágya. 

Megidéz egy letűnt gyermekkort, amikor utcabeliekkel csatároztunk, bunkert építettünk, hogy abban kialakítsuk a saját világunk. Hittük, hogy jobbat, mint az akkori felnőtteké, miközben az ő mintáikat másoltuk.

A regényben egyszerre van jelen a játék felszabadultsága és a halál komolysága. Az érzelemgazdag történet számos filmes és színházi szakembert megihletett az elmúlt években. Új életre azonban 2016-ban kelt a deszkákon, amikor elismert kortárs alkotóink, Dés László (zene), Geszti Péter (dalszöveg) és Grecsó Krisztián (szöveg) tehetségük cölöpeiből musicallé építették a grundot. Az ősbemutató a Vígszínházban volt, majd néhány vidéki teátrum is színre vitte a megújult művet, köztük a Csokonai Színház Keszég László rendezésében.

Forrás: Molnár Péter

Létkérdés a pontosság

A kezdeti sorokban említett bátorság első megnyilvánulása ez. A két felnőtt karakteren, Rácz tanár úron (Csikos Sándor) és Janón, a grund őrén (Steuer Tibor) túl összesen húsz fiatal fiút castingoltak a darabhoz, amely végig a mozgásra, ritmusra, énekre épül. Kihívás megtalálni ennyi erős énekhangot, karaktert és összefogni ennyi – a színház társulatán kívül eső – embert. Másodsorban nem volt könnyű dolga a koreográfiáért felelős Gergye Krisztiánnak sem, hiszen vállalta, hogy a szereplők testét hangszerré teszi három órán át, és a sodró ritmusú mozgást, táncot a jelenetek gittjeként használja, tempót ad a színműnek.

A kezdés hétfőn bizakodásra adott okot: bármilyen sűrű nap után érkezett a közönség, nyomban felélénkítette, magával sodorta a padokon doboló, mellkasukon csapásoló, a mozzanatokat egymásnak adogató csapat. Később aztán sajnos elcsúszott olykor az összhang és a darab során talán túl sokszor akarták megtámogatni koreográfiával a jeleneteket. Pedig a pontosság és a feszesség egy ilyen típusú színműnél létkérdés.

Évődni csak szépen…

A „kevesebb néha több” kritikája gurult be opálos üveggolyóként gondolataimba a Gittegylet részeinél, s főleg Barabás (Hajós Szilárd) és Kolnay (Csata Zsolt) évődése kapcsán. A magukat túl komolyan vevő fiatalok és a folyton egymással szemben álló duó viszonya sok lehetőséget rejtett, de a hétfői előadáson erőlködésbe fordult inkább a nevettetési szándék, amelybe egyébként érezhetően sok energiát fektetett a két ifjú.

Ahogyan a regénynek, úgy a színműnek is Nemecsek, pontosabban az őt megformáló Papp Csaba volt a legnagyobb hőse. A kiemelkedő mozgású és színvonalasan éneklő színész jó érzékkel hozta a félős kisfiút, a hűséges közlegényt, a rangja emeléséért küzdő dühös fiatalt, a bátor katonát, akinek még a legfőbb ellenség, Áts Feri is tiszteleg. Jellemfejlődése, természetes játékának hála, jól követhető, hiteles volt.

Boka, azaz Kádár Szabolcs éneke most is a fülemben van, különleges, erős, tiszta hang az övé. Élvezetesen formálta meg a becsületes vezető szerepét, jó párost alkottak Nemecsekkel. Szelle Szilárd bár megtette, amit szerepe szerint kellett, de a jelenlétéből hiányzott az, ami Áts Ferit a Vörösingesek vezérévé teszi, amitől a nagyobb testi erejű Pásztor fiúk egy szúrós tekintetre maguktól a vízbe ereszkednek megalázottan, mintsem szembetűzésbe kerüljenek a karizmatikus csapatkapitánnyal.

Forrás: Molnár Péter

Egyik szerepből a másikba

Aki összeveti a színházi honlapon olvasható egykori és a szabadtéri oldalán elérhető aktuális szereposztást, megérthet valamit abból, hogy a hétfői előadás, miért hajazott a folyamatos rágás hiányában kissé kiszáradt, itt-ott megrepedt gittre, amin mégis érezhető, hogy egykor sokáig óvták, formálták, s alapjaiban értékes anyag. A főbb szerepekben ugyanis kivétel nélkül más színész játszik, mint eredetileg. A kettős szereposztásokhoz különösen nehéz alkalmazkodni egy régebben előadott darabnál, amely ráadásul ennyire megkívánja, hogy mindenki végig pontos legyen, megtalálja a helyét nemcsak lelkileg, fizikailag is.

Ezért bátor ugrásnak tartom azt, hogy a 2019-ben bemutatott és pandémia miatt, majd megfelelő játszóhely híján jó időre mellőzött darabot újra próbálni kezdték, összerázták és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok kínálatába helyezték népszerűsége okán. El is kapkodták rá az összes jegyet. Általános iskolás korú és nyugdíjas nézők együtt dúdolták a Mi vagyunk a Grund című dalt, amit rádiókban gyakorta hallhattuk és egyfajta „himnusszá” vált a covid bezártsága idején. A produkció a nehézségek ellenére, a színészek energiabefektetésének köszönhetően át tudta adni az üzenetet: 

Miért félnénk, miért élnénk, / ha nem egy álomért? 

HaBe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában