Az olvasás ünnepe

2022.06.12. 13:10

Végéhez ért a történet: úgy tűnik, sikerrel zárt a debreceni könyvhét

Régi és új kiadványok: mindenki találhatott kedvére való olvasmányt a Csapó utcán.

Forrás: Molnár Péter

Sok ezer kötet, könyvbemutatók, beszélgetések, foglalkozások várták az érdeklődőket az idei Debreceni Ünnepi Könyvhéten június 8. és 12. között a Csapó utcai sétálóövezetben. Az esemény zárónapján, vasárnap tettünk egy kört, s érdeklődtünk az idei tapasztalatokról, a nyomtatott könyv jövőjéről.

Jól sikerült, szép számmal voltak látogatók még annak ellenére is, hogy nem indult fényesen. Az első napot csaknem elmosta az eső

– tudjuk meg, ahogy beszélgetésbe elegyedünk a standoknál. A lapunk által megkérdezett kiadókat képviselők mind egyetértettek abban, hogy az idei esemény sikere sok más mellett a járványügyi helyzet pozitív alakulásának is köszönhető. A könyvhét a Covid idején elmaradt, így most nagy örömmel vették az olvasás szerelmesei, hogy újra személyesen, a könyveket átforgatva válogathatnak a kínálatból.

Csak a minta számít

Az esemény zárónapjának délelőttjén is sokakkal összefuthattunk a sétálóövezetben. Lelket simogató látvány volt, hogy az idős és középkorosztály képviselői mellett gyerekek is lelkesen nyálazták a történeteket rejtő lapokat. A Z generáció szülöttei, akik a digitális világba érkeznek, így az életüknek természetes és szerves része a képernyő. Egy gyermekével válogató édesanya elmondta nekünk, hogy számára fontos az olvasás, és a családja mindennapjait képezi a könyvből olvasás. Kínálat akad bőven: a klasszikusok mellett a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom alkotói sorra dobják a polcokra az újabb és újabb műveket. Azt mondja,

szerinte a minta az, ami meghatározó a gyermekeknél: látják a felnőttet olvasni, természetes számára ez az élmény éppúgy, mint a televízió és társai.

Nem is csoda, hogy az ő hétéves csemetéje már nemcsak hallgatja, hanem maga is olvassa a történeteket a könyvekből.

Van, aki ragaszkodik

A könyvekből. Igen, ezt hangsúlyozni kell, hiszen olvasni jó ideje már nem csak lapokról lehet, és annyi éve már, hogy temetik a nyomtatott formátumokat – könyvet, sajtót, gyakorlatilag mindent, ami papíralapú. Mégsem tűnt még el teljesen, bár el kell ismerni, a digitális tartalmak megnyerték a tér jelentős részét.

Elképzelni sem tudom, hogy nincsen otthon könyvespolc, vagy hogy utazáshoz ne egy könyvet vigyek magammal

– osztotta meg velünk az egyik kiadó képviselője, amikor megálltunk a standjánál. Az idei könyvhét számára is jó tapasztalat volt, és képe annak, igenis igény van a nyomtatott formátumra. Az elmúlt napokban főként olyan érdeklődőkkel találkozott, akik célirányosan érkeztek: konkrét írót, konkrét kötetet kerestek, és jó esetben találtak is az egymás mellett sort alkotó pavilonok valamelyikénél. A rendezvény helyszíne persze sok járókelőt is a standokhoz csalt, és ha vásárolni nem is, de legalább nézelődni az átmenő gyalogosforgalom is meg-megállt.

BBI

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában