Találkozó

2022.06.25. 20:56

Összegyűltek a Liget téren a magyar néptánc szerelmesei

A Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivál az évek során nemzetközivé bővült.

Forrás: Czinege Melinda

Huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Főnix Néptáncegyüttes és a Demki Nonprofit Kft. szombaton a Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivált. Idén az eseménynek a debreceni Liget tér adott otthont, ahol az egész napos találkozón kicsiket és nagyokat egyaránt lehetett látni. A résztvevők és a vendégek az időjárásról hasonlóképpen vélekedtek, ugyanis egyáltalán nem bánták, hogy délután nem felhőtlenül szórakoztak. Mint elmondták, legalább kicsit fellélegezhettek, a bárányfelhők jókor érkeztek, így a délutáni táncbemutatón a magyar néptánc szerelmeseinek nem a tűző napon kellett járniuk a kedvenc muzsikáikra.

Hagyományteremtés a cél

Az eseményen elhangzott, a fesztivál 2000-ben, Szent Iván (június 24.) napjához közel eső időpontban indult útjára a megye néptáncos közösségei részvételével. A fesztivál célja nem változott az évek során: közel hozni és megélhetővé tenni az ünnepet a fiatalok és a lakosság számára, hagyományteremtés, -ápolás, találkozási lehetőség és a különböző művészeti ágak összekapcsolása. 

Az évenként megrendezett fesztivál 11-13 ifjúsági néptáncegyüttesnek, népzenei csoportnak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. 

Törökné Csécs Lenke
Forrás: Czinege Melinda

– Nem volt mindig ilyen nagy létszámú a fesztivál, eleinte mindig csak a barátaink voltak, és külön öröm, hogy akadnak olyanok, akik soha nem hagytak ki egy fesztivált sem. Az elmúlt évek alatt 46 hazai és külföldi néptánccsoport volt részese a tavaszzáró közösségi ünnepnek – hangsúlyozta köszöntőjében Törökné Csécs Lenke, a Főnix Néptáncegyüttes művészeti vezetője. 

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában