Ki kellene lépjünk az ezeréves skatulyából

Harmati Dorottya szavalata után Menyhárt Károly polgármester mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében így fogalmazott: fájdalmas érzés, hogy a mellettünk húzódó trianoni határról már három számjeggyel írt évfordulón kell emlékeznünk. Minden évben kettős érzés van mindenkiben, mikor idejövünk. Az egyik a szomorú emlékezésé, míg a másik a reményé, hogy Trianon pillérei dőlni látszanak.

– A végzetes békediktátumban ratifikált új határokkal mi is elveszítettük a jelentős értéket képező jó minőségű nagylétai szántóterületeket, és hosszú időre szétszakították a családi kapcsolatokat. Az országnak odavesztek a bányái, ásványkincsei, Fiumével megszűnt tengeri ablakunk. Eltűnt erdőink, hegyeink jó része, a Kárpátok bércei, és szétdarabolódott infrastruktúránk. Az inkvizítorok széttörték a társadalmi, gazdasági kulturális egységet, de még szomorúbb, hogy kisebbségi és jogfosztott sorba került több mint hárommillió magyar.

– Először 906-ban szülte az akkori nyugati világrend a latin mondást: „Ungros eliminendos esse!”, azaz a magyarokat el kell pusztítani. Azóta talán elég idő eltelt, hogy - Trianon sebével terhelve - kilépjünk ebből a skatulyából. Azért is, mert azok az értékrendek, amelyekért a magyarok időről időre kiállnak, örök érvényűek. Európában a kereszténység és a kultúra bölcsőjében még inkább így kellene legyen! Ezt követte a koszorúzás, majd a Zimberi Banda, akik az alkalomhoz illó zenét játszottak.

Turóczi Barnabás