Ha Debrecenben operával kapcsolatos esemény van, érdeklődésből nincs hiány

Olyan kevés időnk van arra, hogy a lelkünk ünneplőbe öltözzön. Az opera lehetőség erre – mondta Ujvárosi Andrea, akit nemrégiben a szerkesztőségbe invitáltam, hogy a műfajról és annak helyi kötődésű képviselőiről beszélgessünk. 

Az opera olyan ünnepi alkalom, amelyen egy szimfonikus zenekar játszik, a főszereplők pompás jelmezekben, földöntúlinak ható hangon énekelnek mindannyiunk számára ismerős érzésekről. Akiket az elvontság aggodalma tart távol a műfajtól, érdemes reszt vennie olyan eseményeken, mint A Velünk élő opera. Az esteken a nézők testközelből ismerhették meg a művészeket, akik hetven éve éltetik a debreceni operát. A cívisvárosban 1952. november 17-én alakult az önálló operatársulat. A jeles évfordulóra a Csokonai Színház magánénekese, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, az Opera Nagykövete zenés beszélgetéssorozattal készült, amelyet a világhírű karmesterrel, Ács Jánossal együtt csiszolt valósággá. Minden hónap első szerdáján meghívta a hazai opera egy-egy kiemelkedő alakját, illetve az ifjabb generáció egy tagját múltidéző diskurzusra, archív felvételekkel való nosztalgiázásra és természetesen, néhány ária előadására. Ujvárosi Andrea a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán tanít, ezért minden debreceni indulású és ma már az Operaházban dolgozó énekes – többek között, Haja Zsolt, Balczó Péter, Kriszta Kinga – a növendéke volt, élő, szoros kapcsolata van velük, így jó szívvel mondtak igent a hívásra. 

Bár a háziasszony alaposan felkészült, megtervezte a műsor folyását, illetve igyekezett mederben tartani az olykor pergő, anekdotázás-folyammá váló, máskor megható beszélgetéseket, a meghatározott kétórás időtartam gyakorta kevésnek bizonyult. A közönségtől nem egyszer kapta meg azt a visszajelzést, hogy szívesen hallgatták volna még az estek résztvevőit. 

Bizonnyal így történt akkor is, amikor elsőként Mohos-Nagy Éva lépett a Csokonai Irodalmi Labor deszkáira. Nemcsak az emelkedett élményekről, hanem az életszagúakról is szólt. Ezek egyike, az emlékezetes tájelőadás, amelyen megkérték őt és művésztársait, hogy várjanak egy kicsit a kezdéssel, mert hamarosan vége a fejésidőnek, s akkor tud jönni a közönség. 

Érdeklődésből nincs hiány 

– Az estsorozat vendége volt a nemzetközi sztár, Pitti Katalin és Berkes János, aki egy állócsillag a magyar operajátszás egén. Utóbbihoz kötötte az elmúlt hét alkalom zeneileg egyik legfelemelőbb pillanatát: amikor Puccini Toscájából a Képáriát énekelte, megállt a levegő, majd hangos ovációval hálálta meg azt a közönség. 

– A nézők kisugárzása minden várakozásomat felülmúlta – fogalmazott Ujvárosi Andrea. Már a legelső alkalommal telt ház volt, sőt akinek nem jutott ülőhely, gond nélkül végigállta a kétórás eseményt. Általános tapasztalatom, hogy a pandémia óta sokkal befogadóbbak az emberek. Az alkalmak után sokan megállítottak. Például egy pár elmesélte, hogy nem operalátogatók, ám a barátaik hívására jöttek el, és azóta minden alkalommal itt vannak. Előfordult, hogy néhányan a kezdés előtt háromnegyed órával megérkeztek a helyüket biztosítva. Egy úr pedig azt mondta, valójában a felesége szereti az operát, de súlyos, gyógyíthatatlan beteg, nem tud eljönni. Ezért van itt ő helyette, felvételeket készít, és hazaérve elmeséli az élményeit. Most is megdobogtatja a szívem, ha erre gondolok – mondta. 

Bár a vidéki operajátszás mellőzött szerepben volt az elmúlt években, s jelenleg – igazi játszóhely nélkül – mostoha helyzetben vannak a műfaj helyi képviselői is, a fentiek azt mutatják, ha Debrecenben operával kapcsolatos esemény van, érdeklődésből nincs hiány. 

A színházi évad véget ért, de az operajátszás virágkorából felidézendő emlékekből jócskán maradt még. A Csokonai Színház örökös tagja, a 2015-ben elhunyt Varga Magdához és a 2016 óta az égi társulathoz tartozó Tréfás Györgyhöz személyes ismeretség fűzi az estek házigazdáját. Zenei keresztszüleiként aposztrofálta a debreceni ikonokat. Reméli, a következő évadban róluk is megemlékezhet Ujvárosi Andrea, aki vallja, ma is azért érdemes operát nézni, amiért teszik azt az emberek a műfaj keletkezése óta eltelt négyszáz éve: gyönyörködtet, s a hétköznapitól elemelkedő szférába repít.

HaBe