Fotókkal

2022.06.09. 19:23

Arccal a Gutenberg-galaxis felé: megnyílt az Ünnepi Könyvhét

Az esemény díszvendége Buda Ferenc debreceni kötődésű Kossuth-díjas író.

Forrás: Kiss Annamarie

Az Ünnepi Könyvhét képzeletbeli kapui nyíltak meg csütörtökön a Csapó utcán. Az olvasók, az írók és a könyvkiadók immár 93 éves országos ünnepének idei díszvendége Buda Ferenc debreceni kötődésű Kossuth-díjas író. Ünnepi beszéde előtt először Pogrányi Péter szervező köszöntötte a résztvevőket.

Forrás: Kiss Annamarie

Felidézte, hogy az elmúlt két év pandémiás nehézségei után öröm, hogy újra júniusban rendezhették meg a könyvhetet.

Puskás István alpolgármester kitért arra, is, hogy a rendezvény történetében mindig különös jelentősége van a díszvendégeknek, Buda Ferenc költészetéről pedig úgy fogalmazott: Debrecen szülötteként – bár hosszú évek óta máshol él – szövegei segítenek a debrecenieknek a saját városukhoz való viszonyát újraértelmezni. Segít abban, is hogy közösségünk identitását építsük. – A debreceni identitás élénken velünk élő kérdés, ezért is fontos, hogy Buda Ferenc életművére is figyeljünk – jegyezte meg.

Forrás: Kiss Annamarie

Buda Ferenc személyes hangvételű visszaemlékezését is megosztotta a hallgatósággal.

Beszélt arról, hogy édesanyjának köszönheti az irodalom és a könyvek szeretetét. Iskolás kora előtt két évvel tanult meg olvasni, erről a Világ, világom című könyvében ír részletesen. Két osztályt végzett édesanyja árván maradt kamaszlány volt, és egy tanító gyermekének dadájaként pallérozhatta ismereteit – Az első anyámtól kapott könyvajándék 1942 húsvétjára egy Petői összes költeményeinek olcsó kiadása, a második ugyanebben az esztendőben, karácsonykor az esendő, hazudós fabáburól szólt – idézte fel.

Elmondta, hogy a háború után új beszerzési forrás adatott: a szerdánként és szombatonként nyitva tartó Kassai úti zsibvásár.

Sokan árulták ott pénzzé tehető javaikat a háború után, és az edények, szerszámok és ruhaneműk között olykor az olcsó ponyvától szépirodalomig, a tudományos-ismeretterjesztő olvasmányig lehetett könyvekre bukkanni. – Fordítsuk az időt mindannyian az olvasásra. Sokan aggódnak a könyvek sorsa miatt, vagy csupán ennyi volt, legyintenek. Bízom benne, hogy a digitalizáció nem robbantja szét, nem számolja fel a Gutenberg-galaxist. Úgy gondolom, ha egészséges lélekkel s felkészült elmével közeledünk hozzájuk, mindkettőnek a javára lehetünk, és viszont: mindkettő a javunkra lehet, hiszen hozzásegíthet a lehetetlennek látszó feladat megoldásához, megértetvén a furcsa paradoxont: ha dióhéjban lakom is, de tág a világom.

Buda Ferenc Debrecenben, a Bem téren nőtt fel. Költői pályáját eleinte a legendás Kiss Tamás egyengette, középiskolásként debütált az Alföld 1955-ös számaiban. Forradalmi verseiért egy év börtönbüntetésre ítélték, szabadulása után nem folytathatta egyetemi tanulmányait. Budapestre költözött, ahol pályáját Nagy László és Juhász Ferenc mentorálta. 2011-ben adta ki memoárját Világ, világom címmel, melyben  részletesen megemlékezik a debreceni évekről.

A 93. Ünnepi Könyvhét Debrecenben részletes programsorozata a találkozó Facebook-oldalán és a Méliusz Könyvtár honlapján érhető el.

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában