Kultúrtipp

2022.05.27. 13:28

Száznégy Lakner-mű vár befogadásra a Modem falain

Sajtótúrán mutatták meg, hogyan gondolkodik Debrecen a kultúráról.

Forrás: Molnár Péter

Akit érdekel az ALTERego kiállítás, azt javaslom, legalább kétszer menjen el megnézni. Egy teljes tárlatlátogatási élménynek elég az első kép, amivel szembesülünk. Lakner László festményeit a szombati nyitóünnepséget követően tekinthetik meg a műkedvelők a Modemben, ám a szervezők pénteken egy egész napos kulturális túra részeként megmutatták azt a sajtó fővárosi és helyi képviselőinek.

A Kossuth-díjas neoavantgárd festő, grafikus az egyik legjelentősebb élő magyar képzőművész. A negyven évnyi pálya eredményéből 104 műtárgyat függesztettek 200 folyóméter épített falra. Elhangzott, a Modem vállalta három mű restaurálását is. Összesen 26 kölcsönadótól szerezték meg az anyagot és 81 munkatárs dolgozott a művészeti központ ügyvezetőjének, Vizi Katalinnak, illetve Fehér Dávid kurátornak az évtizedes közös álmán.

Az eseményen rajtuk kívül dr. Puskás István alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, ennek a tárlatnak a relevanciája messze túl mutat a város határain és hozzátesz nemcsak a helyi közösség, hanem az ország, sőt akár Európa kultúrájához.

Összekavart mementók

Fehér Dávid, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze elmondta, hogy törekvésük volt retrospektív tárlatot létrehozni, ám ez nem egyszerű feladat egy olyan sokrétű életmű esetén, mint a Lakner Lászlóé. A címet maga a szombati megnyitóra meginvitált művész javasolta, tükrözvén, hogy egyfajta szerepjáték jellemzi pályáját, a kezdetektől belehelyezkedik bizonyos kultúrtörténeti helyzetekbe. Az alkotó fontos témája volt az egyén felelőssége, jelentősége, léte a diktatúrában. E kérdéskört veti fel a Varrólányok Hitler beszédét hallgatják és az Engedelmesen című művei.

A cikk elején említett kép a diplomamunkája, címe: Egy szoba múltja. Mögöttes tartalma pedig a múltfeldolgozás. A kurátor maga is úgy fogalmazott, másfél órát el lehetne tölteni előtte, ha minden részletét szeretnénk befogadni. Lakner 1936-ban egy olyan padlásszobát örökített meg a vásznon, amelyben egyszerre van jelen minden, amit évek óta odagyűjtöttek, de a befújó szél felkapta és összekeverte a korok mementóit. 

HaBe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában