Nem érintőkő, új kezdet a film

2022.05.02. 07:00

Kovács Ákos elkísérte novelláiból gyúrt kisjátékfilmjét az Apolló Moziba

Forrás: Molnár Péter

Nemcsak egy huszonhét perces filmet láthatott a debreceni artmozi múlt szerdai közönsége, hanem egy megvalósult életálmot. A vetítést követő közönségtalálkozón Kovács Ákos jellemezte e szóval mit, jelent számára a Magunk maradtunk című mű. Nem könnyű befogadni a kijelentést, ha egy olyan Kossuth-díjas dalszerző, zeneszerző, költő, előadóművész száját hagyja el, akinek harmincöt éve töretlenül sikeres a zenei pályája, sorozatban ad teltházas arénakoncerteket. Aki hallja beszélni a tavaly megjelent novelláskötetének két írására épülő filmről, mégsem kételkedik. 

– Mindenkinek van egy képzete az énekesről, ami megkapó ritkasággal találkozik azzal, amit én valósnak gondolok magamról. Meg kellett küzdenem bizonyos fokú előítélettel a Hábermann Jenő producer szervezte filmes társaságnál is. Meg kellett nyerni őket, elhitetni velük, amit én akkor már mélyen hittem erről a filmről, a forgatókönyvről és az alapul vett novellákról. Az első munkamegbeszélésen ez sikerült, mert elkezdtem beszélni a kisjátékfilmről azzal a lelkesedéssel, ami bennem lobog – mondta.

Ákos nevét és pályáját, jól megtervezett, profi produkciók fémjelzik, ezért különösen érdekes kérdés volt az art mozibeli esten moderáló Burai Árpádtól, hogy mennyiben módosultak a forgatókönyben rögzített elképzelések a felvétel során. Mint kiderült, a rendező a forgatókönyv esetében is fontosnak tartja az erős koncepciót, amelyben lényegi változtatás nem történt. De születtek színészi visszajelzésből, a kellékek vagy a helyszín adottságaiból, sőt kényszerből adódó, előre nem tervezett „szabad játékok”.

Kovács Ákos | Fotó: Molnár Péter

Felvillanó gondviselés

– A Jóisten úgy rendeli mindig, hogy a korlátokból lesznek a legizgalmasabb megoldások. Az ember időben korlátozott lény, tól-ig tart az életünk. A végesség a dimenziónk és ezt kell megteremtenünk az alkotás során – fogalmazott. Példaként felidézte: csak a helyszínen derülhetett ki, hogy nem tud onnan sütni a nap, mint ahonnan gondolta, ezért betettek helyette egy fénypanelt. Erről jutott eszébe, hogy villoghatna is ez a fényforrás a taxis ablaka előtt, mutatván a főszereplő státuszát: egy olyan, emlékekkel telezsúfolt, kis bérlakásban él, ahol nem ő dönti el, hogy kintről betolakodik-e a magányába a reklámok vibráló neonja. Ugyanehhez a fényhez tartozik egy megmagyarázhatatlan eset a forgatáson: a film utolsó pillanatában, amikor a főszereplő először szembefordul velünk és észreveszi, hogy meglestük őt, leállt a neon villogása.

A megözvegyült taxisofőr múltját, – s vele történelmünk egy meghatározó korszakát – idéző, illetve a magányt, az idő múlását épített környezetünkben megmutató szerzői film egyik érdekessége, hogy – a főszereplőt leszámítva – a színészek egyetlen szót sem szólnak, viszont szuperközeli felvételeken mesélhet a szemük a narrációt megerősítvén. Míg a Papp János alakította taxis végig beszél, ám csak az utolsó percben láthatjuk az arcát.

A filmben ismert művészek vállaltak szerepet, többek között Eperjes Károly, Kubik Anna, Nagy Mari, Pindroch Csaba, Trill Zsolt, Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila. Az alkotásban részt vett a debreceni születésű énekes, színész Sári Éva, aki a közönségtalálkozón is jelen volt.

Ákos zárásként elmondta, kegyelem a zenei siker, ám 16 éves kora óta egyre erősödött benne az érzés, hogy a filmmel dolga van, s most megtalálta a helyét. – Míg Isten és a közönség engedi addig zenélek, de ettől komplexebb az én feladatom vagy legalábbis szeretném, hogy így legyen. Ez nem egy érintőkő, szívből remélem, hogy új fejezet kezdődik – nyilatkozta, hozzátéve, van a fejében egy következő filmterv, de egyelőre „felhőzik”. A fundamentumát egy olyan történet adja, amely már harminc éve foglalkoztatja a művészt.

HaBe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában