Óriási siker

2022.05.02. 15:04

Jár nekik a dobpergés: első lett a trió

A muzikalitást és össz­játékot emelték ki az ítészek a döntőn.

A zsűri teljes egyetértésben ítélte oda a debreceni diákoknak a 15. Országos Alba Regia Kamarazene Verseny első díját április 24-én Székesfehérváron. Dió Márton, Vizi Boldizsár és Tamus Ármin, a Ritmico Ütőhangszeres Együttes tagjai, szabadidejükben okulnak a Debreceni Zenede falai között. Előbbi kettő az Ady Endre Gimnázium, utóbbi a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának diákja. A versenyre Toldi Éva készítette fel őket. Lapunknak elmondta, a megméretést háromévente rendezik meg, az ország legjobb amatőr zenei csoportjainak részvételével. Idén 22 év alattiak jelentkezését várták három kategóriában: duó, trió-kvártett és kvintett-oktett. A döntőben harmincöt csapat zenélt. 

A versenybizottság elnöke Szabadi Vilmos, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, egyetemi docens volt, a testület tagjai Kothencz Melinda, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, valamint Hegyes Ádám zongoraművész, a soroksári Galambos János Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese. 
A zsűri értékelésében kiemelte többek között a muzikalitást és összjátékot, valamint a színes dinamikai megoldásokat. – Növendékeim minden ütőhangszerfajtát tanulnak, ütős dallamhangszereken, dobféléken, ritmushangszereken is játszanak. A versenyműsorunkban helyet kapott a marimba, a vibrafon, a tom-tom dobok, a darbuka, és a különleges rain stick is – számolt be Toldi Éva. 

Sikersorozat 

A friss díjjal az együttes tagjai tavalyi országos sikereiket folytatták, hiszen 2021-ben a Vizi Boldizsár–Dió Márton duó az Országos Ütőhangszeres Versenyen második helyezést ért el, Boldizsár pedig emellett szóló kategóriában harmadik lett. Mindketten indultak az idei tanév Ady-gimnáziumi hangszeres versenyén, ahol Boldizsár nyert, Márton pedig a dobogó második fokára állhatott. 

A 15 éve alapított Ritmico Ütőhangszeres Együttes gyakran közreműködik a megyeszékhely és az ország kulturális rendezvényein, legközelebb a Virágok Városa Debrecen programsorozat megnyitóján lépnek színpadra május 21-én.

Harminc országos díj 

A Ritmico Ütőhangszeres Együttes tizenöt éve alakult a Debreceni Zeneiskolában Toldi Éva vezetésével, ütőhangszeres növendékeiből. Az első megmérettetésük kiválóan sikerült, a Debreceni Ifjúsági Fesztivál Nagydíját nyerték el. Ezt követően minden országos versenyen sikerrel szerepeltek szóló- és kamarazenei produkciókkal, amelyekkel harminc országos díjat nyertek, hat alkalommal felkészítőjüknek érdemeltek ki tanári különdíjat. Műsorukon eredeti ütőhangszeres zene, valamint komolyzenei- és igényes könnyűzenei feldolgozások szerepelnek. 

HaBe 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában