Programajánló

2022.05.02. 14:33

Hollywoodi dallamokkal kápráztatják el a közönséget

Rózsa Miklós vallotta, a magyar zene bélyege kitörölhetetlenül ott van minden ütemen, amit papírra vetett.

Forrás: Kodály Filharmónia

A Kodály Filharmónia Debrecen két nagykoncertet állított össze Rózsa Miklós munkáiból, melyeket május 27-én és 28-án mutatnak be a Kölcsey Központban, majd tervezik a program utaztatását is. Ezt Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen zeneigazgatója jelentette be az Oscar-díjas zeneszerző születésének 115. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen április 20-án Nagylócon. Az együttes közlése szerint az alkotó életművének egy kulturális szellemidézésén keresztül, XXI. századi stand-up interpretációban állítanak emléket, Bősze Ádám és Fejes Krisztina zongoraművész közreműködésével. 

Tíz jelölés, három Oscar 

Az MTI beszámolója szerint, Halász János országgyűlési képviselő a koszorúzási ünnepségen kiemelte: Rózsa Miklós olyan kultikus filmek zeneszerzője, mint a Julius Caesar, A bagdadi tolvaj vagy A dzsungel könyve, rengeteg értéket hozott létre, tízszer jelölték Oscar-díjra, háromszor meg is kapta az elismerést a Ben Hur, az Elbűvölve és a Kettős élet című filmek zenéjéért. 

A magyar származású amerikai zeneszerző (1907–1995) édesapja nagylóci birtokán ismerkedett meg a palóc népzenével, népdalokkal, a cigány muzsikával, melyek a későbbiekben is gyakran megihlették. 1940-ben telepedett le Hollywoodban, és hamarosan ő lett a világ egyik legismertebb filmzeneszerzője. 

HBN 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában