Hozzáférési alternatívák

2022.05.27. 21:27

Debrecen is lehetne „Erdély kapuja”, a régió kulturális központja

Irodalom és kultúra került a terítékre pénteken délután a Partium Házban.

Forrás: Kiss Annamarie

Forrás: Kiss Annamarie

Az erdélyi származású Demeter Szilárd, író, publicista, politikai elemző, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos volt a Partium Ház május 27-i közönségtalálkozójának vendége. A főigazgató a találkozón többek között beszélt arról, milyen szerepet töltött be az életében a zene, hogyan lépett az írás útjára, mit tanult Tőkés László református püspöktől, és arról is, szerinte miért volna jelentős Debrecen, mint kulturális központ. A főigazgatóval Kiss Fruzsina, a Pesti Tv munkatársa beszélgetett.

A diktatúra kényszere

A találkozón hallhatott történeteket a közönség a most 45 éves publicista gyermekkorából, a Ceausescu-diktatúra idejéről. Megtudhatták, hogy a zene szeretetét a politikai elemzőben feltehetően édesanyja és nagymamája által énekelt népdalok ültették el, a hangszeres játék a csajozáshoz kellett, és kiderült az is, hogy a könyvek, az írás ma is jelentős helyen szerepel az életében. – Imádok olvasni, olvasó ember vagyok, és ez is a Ceausescu-kommunizmusnak köszönhető. Akkor még nem volt internet, nem volt televízió. Viszont könnyen, olcsón hozzáférhető volt a könyv – idézte fel, hozzátéve, az olvasás egyfajta kitörési lehetőségként volt az életükben.

Miután annak idején – számára váratlan módon – megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát, folyamatosan megrendelésre írt, a feladatot még az elvárások ellenére is nagyon élvezte. – Amikor írok, eksztatikus állapotba kerülök a szó filozófiai értelmében, tehát kivetülök saját magamból – osztotta meg a közönséggel, megjegyezve, amióta főigazgatóként tevékenykedik, nincs lehetősége a teljes elmélyülésre, ami az íráshoz szükséges.

Demeter Szilárd | Fotó: Kiss Annamarie

A humor vezetői eszköz

Demeter Szilárd korábban együtt dolgozott Tőkés László református püspökkel. Mint mondta, tőle tanulta meg: „ha tudod, hogy igazad van, akkor nem tudnak kibillenteni az egyensúlyodból”. Fontos tanításként említette még (bár nehezen tudta elfogadni), hogy „menni kell előre, aztán majd a Jóisten megteremti a hozzávalókat”. Kiemelte ugyanakkor, hogy jelentős szerepet tulajdonít a püspökhöz kötődő kapcsolata miatt a humorérzéknek is. – Vezetői eszköz is lehet, rá kellett jönnöm – mondta.

Megkerülhetetlenül szó esett a találkozón a főigazgató kinevezése kapcsán nagy port kavaró megjegyzésről is, miszerint Demeter Szilárd „a magyar irodalom 80 százalékát kukázná”. Most is állította: azt mondom ki, amit minden valamire való kritikus gondol, csak nem mer kimondani. Megjegyezte, hogy vannak, akik hangot nem adva, de egyet értenek vele, és persze olyan is akad, aki az általa – szavai szerint nem pártideológia alapján – menedzselt térből teljesen kilépnek a nézete miatt.

Fotó: Kiss Annamarie

Elérhetővé kell tenni

Debrecen mint folyamatosan és dinamikusan fejlődő nagyváros, akár a régió kulturális központja is lehetne. Demeter Szilárd párhuzamot vonva azzal az egykori elképzelésével, hogy Nagyvárad legyen „Erdély kapuja”, elmondta: fontos lenne, hogy a mentális térképünk vakfoltjait betöltsük, hogy valahova elindulva ne csak az indulópont és a célállomás legyen előttünk, hanem olyan helyszínek is, ahol útközben igenis érdemes megállni. A könnyűzene területén még működött is a nagyváradi elképzelése, hiszen sok turnéra induló zenekar jelölte meg állomásként a helyi Moszkva Kávézót, de más területen nem bontakozott ki a város kulturális központi jellege. Demeter Szilárd szerint Debrecen idővel magába szívja az egész Partiumot, de kiemelte, hogy elengedhetetlen hangsúlyt fordítani a kistelepülések kulturális felzárkóztatására is. Szavai szerint a kultúrához való hozzáférést meg kell változtatni. 

BBI

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában