A szabadság nem fekete és fehér - bemutatták a Hairt

Amikor a demokrácia beint, menni kell – mondja vállvonva és szívhasadva Berger, a világhírű Hair musical szereplője, akit szombaton az oDEon színpadán elevenített meg Rosh Reuben Koneri. Az indiai fiú tanulni jött a Debreceni Egyetemre, de 16 külföldi társával együtt a szakmai terveiktől egészen eltérő, különleges, életre szóló élményt szerzett.

A böszörményi úti campus felújított előadójának 360 ülőhelyét 2019 ősze óta tölti meg Végh Veronika és Csáki Szabolcs, a Páholy Lakásszínház lelkei, remek előadásokat vendégként hívva és saját darabokat színre állítva. Bács Zoltán biztatására ez év elején elhatározták, hogy a felsőoktatási intézménynek bizalmat szavazó hétezer külföldi hallgatót szólítják meg azzal, amiben ők a leginkább hisznek: a színház összetartó, felemelő erejével.

Meghirdették, hogy külföldi szereplőket keresnek a Hair musical angol nyelvű előadásához. Ötven jelentkező küldött videót első körben, közülük választottak. Az alkalmi társulat tagjai a márciusi próbán találkoztak először, színpadon még sosem álltak, egyetlen szereplő, a Sheilát alakító orosz hölgy, Ekaterina Zueva érkezett előképzettséggel. A Zeneművészeti Kar popzenei fakultációján tanuló fiatal járt korábban énektanárhoz. Emlékezetes, amit a színen nyújtott.

Az első próba legmeglepőbb tapasztalása, hogy a jelentkezők nem ismerték az 1968-as Broadway-beli bemutatóján nagy port kavart, azóta pedig nagy sikerrel játszott, megfilmesített darabot – tudtuk meg Veronikától, aki férjével együtt úgy gondolta a híres musical és annak sok ismert dala a hívószó. Később többekről kiderült, gyerekkori álmuk volt a színpadi szereplés és kihagyhatatlan lehetőségnek érezték e felhívást, másokat az ének szeretete, a művészeti alkotás és a közösség vonzotta az oDEonba. A rendező, Csáki Szabolcs tehát szakmaiságra nem, de erős közös akaratra számíthatott. Előbbi szempontjából a nulláról indult a szereplőkkel és a végeredményt látva nehéz fogalmat vagy hasonlatot találni arra, ahová elértek közösen.

Füstbe ment elképzelés

Aki amatőr előadásra készült szombaton, az első felcsendülő hangban feloldhatta ezen elképzeléseit. Az apró termetű Shingai Manzaiból olyan hang tört fel a színpad emelvényén állva, hogy nem lehetett tovább a nem profi produkcióknak járó megengedő hozzáállással a székben hátradőlő nézőként jelen lenni. A Zimbabwéből származó orvostanhallgató azonnal irányt mutatott, milyen minőség és energiaáramlás várható a következő két órában. Nem elírás, ez a csapat egy szünettel nettó két órán át – előzetes színpadi gyakorlat nélkül – folyamatosan táncolt és énekelt. Összesen 27 dalt adtak elő a színmű során, aktív mozgás közben. Kiemelendő, hogy a technikusok tizenöt mikroportot osztottak ki, tehát szinte minden szereplő végig közreműködött a dalokban, a kórus nem felvételről szólt. Ez nem mindennapi vállalás. Csáki Szabolcs és Mike Ádám foglalkozott a fiatalokkal e téren. Előbbitől tudjuk, hogy Shingai próbáról próbára nyílt ki, eleinte csak a benne rejlő lehetőséget hallották, látták meg a jelentkezési videójában. Kezdetben nagyon izgult, szűk hangterjedelemben mozgott. Ő volt az egyik, akiről az előadást látva meg voltam győződve, hogy képzett énekes és színpadi gyakorlata is van.

Ugyanígy tévedtem, az egyik főszereplő, Woof kapcsán. A Mongóliából a cívisvárosig utazó mechatronikai mérnök hallgató, Sarantsetsen Davaakhuu Woof-alakítása egyszerre volt karizmatikus és a világ minden terhét a válláról lerázni képes, könnyed, laza. A fizimiskája, mimikája magára vonta a figyelmet, nagyon erős eleme volt a teljes színpadképnek. Nem mellesleg ő is úgy énekelt, hogy bekúszott a hangja a bőr alá, s libabőr formájában távozott onnan.

A hitelesség ereje

Az előadásnak számos emlékezetes, megérintő és humoros jelenete van. Témájának, a vietnámi háború elől menekülő, a katonai behívókra nemet mondó fiatalok különös szabadságkeresésének sajnálatos aktualitása még közelebb hozza az előadást.

Hiteles és mélységes szívhúrokat megpendítő élmény egy fekete bőrű lánytól történelmi kontextusba helyezve „négerviccet” hallani, s arra gondolni, Shingai felmenői akár rabszolgák is lehettek. A másik számomra megragadó részlet az volt, amikor az első sorban ülő két magyar színész leállította a darabot. A párt játszók úgy közelítették meg a New York-i utcán összeverődő eljövőtlenített, színes öltözetű, hosszú hajú, békére vágyó, a test és a szexualitás szabadságát hirdető, drogozó ifjakat, mint egy látványosságot. A jó rendezői ötlet szülte jelenet humoros volt, jót lehetett kacagni a felszínen látottakon, de mögötte ott húzódott a 21. században is aktuális probléma, az elidegenedés. A jó körülmények között élő, turista pár fotózandó, édes kis hóbortnak tartja a fiatalok életének mélypontját, pontosabban a történelmi tragédiára adott efféle – vitatható – válaszát. Aztán elbúcsúzik a páros és visszarepülnek a kanapékényelembe, saját hétköznapjaik biztonságába.

New York a falon

A közönséget – köztük csaknem 250 külföldit – pedig teljesen magával ragadta a darab, mindenre reagáltak, ültükben is mozdultak a zenékre. A megjelentek nagy része hippi stílusú, színes ruhával, fejpánttal tisztelte meg a játszókat.

Végh Veronika úgy fogalmazott, Isten ujja van ezen a közös munkán. Példaképp elmondta, hogy az eredeti premier április 28-i időpontját, egy héttel el kellett tolni az egyik szereplő elfoglaltsága okán. Az előadóba április 29-én szereltek be egy hatvan négyzetméteres – oktatási célokat szolgáló – LED-falat. A következő hét éjszakái Csáki Szabolcs és segítője, Jóvér Csaba számára arról szólt, hogy a fal jó látványos háttérképekkel, díszletként erősítse a színművet és megjelenjen rajta a magyar felirat. A Hair-t legközelebb június elején láthatják az érdeklődők Debrecenben, de az elmúlt néhány napban a fővárosig ért a híre, s már tárgyalnak a budapesti bemutatóról.

Megyesi-Horváth Borbála