Hercz Vilmossal beszélgettünk

2022.04.29. 09:53

Ma van a tánc világnapja, Debrecenben nincs panasz az utánpótlásra

Egyszerre sport és előadó-művészet a tánc, amelynek közösségépítő ereje is jelentős.

Sok fiatal életének része Debrecenben is a tánc. (A képen a Debreceni Népi Együttes Ifjúsági Csoportja) | Forrás: Napló-archív

A tánc egy olyan mozgásforma, amely nemcsak jótékony hatással van a táncos testére és lelkére, de közönségét is magával tudja ragadni.

Április 29. a tánc világnapja, mely alkalomból Debrecen egyik ismert táncmesterét kérdeztük az általa képviselt művészeti ággal kapcsolatos élményeiről, tapasztalatairól. Hercz Vilmos, a Debreceni Népi Együttes vezetője az eltelt évtizedekben számtalan fiatalt és felnőttet ismertetett meg a magyar népi kultúra, azon belül is a néptánc világával. Gyerekkorában Gönczi Tivadar, az együttes akkori zongorakísérője hívására csatlakozott testvérével a csoport munkájához. 

– Az első próbánk pont egy nyári alkalom volt, amikor a csoport Törökné Csécsi Lenke vezetésével készült a virágkarneválra 1988-ban. Azonnal magával ragadott bennünket ez a forgatag – idézte fel. Az évek alatt végigjárta az együttes ifjúsági és felnőttcsoportjait, majd utóbbi tánckarvezetőjeként a szakmai munka irányításába is bekapcsolódott. Ma már a nagy múltú együttes vezetőjeként adhatja tovább a tánc szeretetét a gyerekeknek. 

– Szerencsére folyamatosan van utánpótlásunk.

A gyerekek mindig lelkesen jönnek a próbákra, ügyesen mozognak a térben, és szeretnek énekelni is. Úgy látom, a közösségi élmény mellett élvezik azt a munkát, amit egy-egy koreográfia elkészítésére fordítunk, és örömmel mutatják be az eredményt.

Már egész fiatalon megérzik azt, hogy van egy varázsa a színpadi táncművészetnek, amikor oda felkerül valaki és megmutatja, milyen tánclépéseket, koreográfiákat tud – tette hozzá. 

– A Debreceni Népi Együttessel nagyon régóta ünnepeljük a tánc világnapját. Volt időszak, amikor a Csokonai Színházzal közösen, minden műfajt felvonultató táncgálát rendeztünk, de elindult egy olyan kezdeményezés is, amelynek keretében a cívisvárosban működő valamennyi együttessel összefogva szerveztünk egy közös gálaestet. Ez utóbbi a pandémia miatt az elmúlt két évben elmaradt, de idén, a világnap előestéjén végre újra meg tudtuk tartani – tekintett vissza Hercz Vilmos. 

A tánc világnapját az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egyik részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre 1982-ben. A kezdeményezés célja többek között a tánc népszerűsítése és a kormányok figyelmének felhívása, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncok oktatásának.

BS 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában