Választás 2022

2022.04.03. 12:53

Koroknai Árpád és Dánielfy Gergő is szavaztak

A megkérdezett zenészek úgy vélik, mindenkinek kutya kötelessége voksolni.

Koroknai Árpád kisfiával és Dánielfy Gergő

Forrás: Molnár Péter, Dánielfy Gergő

A megyénkbeli zenészek is fontosnak tartották, hogy elmenjenek szavazni, mint elmondták: mindenkinek kutya kötelessége, hogy részt vegyen a parlamenti választáson. Koroknai Árpád debreceni zenész a kisfiával érkezett a helyszínre, a Napló érdeklődésére elmondta, aki valamennyire is a saját kezében akarja tartani a sorsát, az letette a voksát valamelyik párt mellett. – Emlékszem arra az időre, amikor ez a lehetőség nem adatott meg, a múlt rendszerben nem adtak rá alkalmat, hogy saját magunk döntsünk – hangsúlyozta, majd kiemelte, talán egyetlen egyszer nem volt szavazni életében, az is azért, mert nem tudta megoldani egyéb elfoglaltság miatt. – Választás után sokszor azok a leghangosabbak, akik nem vették a fáradtságot, hogy elmenjenek szavazni. Az én lelkiismeretem tiszta, mert leadtam arra a pártra a voksom, akiben látom a jövő megoldását – mondta.


Dánielfy Gergő énekes kötelességének érezte, hogy letegye a voksát valamelyik párt mellett, illetve lapunk kérdésére elmondta, ő úgy látja, a vele egykorúak is hasonlóképpen gondolnak: együtt kell dönteni! – A mai napig azt mondom, legyen meg a saját magunk igaza és próbáljunk eszerint cselekedni. Ne legyen olyan opció, hogy nem érdekel az országunk sorsa – fogalmazott. Hozzátette, kötelességünk utánajárni a dolgoknak és szívünk szerint cselekedni.

 

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában