Ha rommá lett az otthon, menni kell – A Páholyban járt Hegedűs D. Géza

Vannak a történelemben pillanatok, amikor nem lehet alkudozni, nemet kell mondani

– koppant a Páholy Lakásszínház padlóján a cigarettafüst-sorompót is áttörő mondat múlt pénteken. A szürkeség mögött Hegedűs D. Géza állt, a kijelentés mögött Márai Sándor. „Velük szemben” pedig azok, akiknek legfeljebb sejtésük van a második világháború Magyarországáról. Legfeljebb remegő szájszélen termett történeteket hallottak arról, ahogyan a törvény nevében egyik napról a másikra „alkalmatlanná vált” addigi hivatali pozíciójára a szomszéd Matzner. Egy-két generációnyi távolságból felidézett anekdoták bezárt boltokról, elhallgattatott művészekről, arról az időszakról, amikor Magyarországon senki nem mondott egyértelműen nemet a zsidóság ellen elkövetett bűnökre. Mesék arról, amikor egy úgynevezett békeszerződés nyomán egy reggelen már másik ország lakójaként ébredtek sokan, pedig egy tapodtat sem mozdultak az éjjel. Vagy arról, hogy Teleki Pál miniszterelnök nem biccentett szokásos budai sétáján Márai Sándornak, mert néhány órával azelőtt – nem bírva a magánéleti és politikai nyomást, esetleg vizionálva a lerombolt jövőt – fejbe lőtte magát. Arról, amikor dobozba tennéd a könyveidet, vagy kidobnád az ablakon, de se dobozod, se ablakod nincs már, csak féllakásnyi nyílás tátong a bombázás nyomán. A 20. század egyik legjelentősebb magyar írójának azonban konkrét emlékei vannak, s úgy döntött, lejegyzi azokat. 

Hiányzó láncszem

„Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és megtudtam, hogy nem lehet hallgatni. Szeretném elmondani, mi történt a polgári műveltséggel a tíz évben, amelynek kezdetét önkényes időszámítás nélkül az osztrák függetlenség megszűntének, az anschlussnak napja jelenti” – írta a szerző, aki az említett időben ünnepelt író, valamint a Pesti Hírlap újságírója volt. Hozzátéve, Hitler bevonulásától, 1938. március 12-től kezdve lassan elveszett az addig ismert Európa. 

– A Hallgatni akartam nagyon személyes hangvételű, mint egy önéletírás, ám tudatfolyam és történelmi áttekintés is. Az író, újságíró átéli az egész ország, sőt a világ helyzetét, s átfolyik rajta, mint egy műszeren, majd regisztrálja a tapasztalatokat, információkat. Fájdalmas szakítástörténet ez. Márai mélységesen szerette hazáját, az egész életét, tehetségét ennek az országnak ajánlotta, és végül az egzisztenciájának, szellemi létének, személyes terének lassú fölszámolása okán elhagyta azt 1948-ban – ezt már Hegedűs D. Géza fogalmazta meg a monodráma előadása után, az esten. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész elmondta,

mindig is érezhető volt, hogy a két Márai-mű, az Egy polgár vallomásai és a Föld, föld! című között hiányzik egy láncszem. A hagyatékát őrző Petőfi Irodalmi Múzeumban a szakemberek néhány éve találtak rá egy spárgával átkötött kéziratcsomóra. A Hallgatni akartam cím mellé azt írta, ezt a könyvet csak Magyarországon érthetik meg, csak ott adható ki. Ez a magyarázat arra, hogy az 1950-ben Olaszországban befejezett művet nem publikálta.

A színész a könyvet 2016 karácsonyára kapta gyermekeitől. Napokon belül telefonhívást kapott a Vígszínház akkori vezetődramaturgjától, Radnóti Zsuzsannától, aki ajánlani akarta neki ezt a művet. Végül B. Török Fruzsina sűrítette másfél órányi esszen­ciális gondolattömbbé, illetve az azóta megboldogult Marton László rendezte meg. A Páholy közönsége a 92. előadást láthatta. A dráma Hegedűs D. Géza előadásában megrendítő figyelemfelhívás arra az emberi tulajdonságra, amely önvédelmi céllal távolítani igyekszik a kapuban kopogtató bajt.

HaBe