Kiállítás

2022.04.12. 14:47

Csillagok égbolt nélkül: egy kegyetlen korszak a gyermekek szemszögéből

Gyermekek a holokausztban címmel nyílt vándorkiállítás a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban kedden délelőtt.

Forrás: Kiss Annamarie

A holokauszt emléknapjának alkalmából a tárlat ünnepélyes megnyitóján Gyulai Sándor, az intézmény vezetője mondott köszöntőbeszédet.

 

– Gimnáziumunk hosszú évtizedekre visszanyúlóan sajátos küldetésként magára vállalta azt a feladatot, hogy a valamikori hajdúböszörményi zsidóság emlékét ápolja, valamint kapcsolatot tartson azokkal a túlélőkkel, akik a világban szétszórva éltek. Sajnos azonban ma már nem nagyon tudunk hajdúböszörményi túlélőkről – mondta az igazgató. Gyulai Sándor reményét fejezte ki, hogy a diákokat a kiállítás elgondolkoztatja azon, hogy a valaha a városban elő emberek miért is tűnhettek el, és miért nem tudni róluk semmit.

Forrás: Kiss Annamarie

Az iskola sokféleképpen részt vesz a holokauszt áldozatai emlékének ápolásában. A megnyitón az intézmény azon három kilencedikes diákjának előadását tekinthettük meg, akik a Wallenberg nyomán nevű középiskolás vetélkedőn idén országos döntőbe jutottak. A fiatalok a megmérettetésen bemutatott darabban Szenes Hanna zsidó költő, izraeli nemzeti hős előtt állítottak emléket.

 

A kiállítást Pető-Dittel Szilvia, a Yad Vashem Világ Holokauszt Emlékközpont Nemzetközi Holokauszt Tanulmányok Iskolájának magyarországi képviselője mutatta be. Elmondása alapján a Yad Vashem Ézsaiás bibliai próféciára utaló jelentése: egy olyan hely, ahol az áldozatokra megpróbálnak egyesével emlékezni. Az emlékközpont hatalmas méretű történelmi kiállítása 1933-tól Izrael állam megalakulásáig kíséri végig az európai zsidóság történetét. Mivel – főként a koronavírus-járvány miatt – nem tudja mindenki megtekinteni a teljes tárlatot, ezért időszakos, utazókiállítás formájában, különböző tematikákra bontva teszik elérhetővé a gyűjteményt oktatási és kulturális intézmények számára.

Pető-Dittel Szilvia
Forrás: Kiss Annamarie

– A jelenleg látható kiállítás elnevezése remekül jelképezi a gyermekek sorsát a holokauszt ideje alatt. Valaki úgy gondolja, kortól függetlenül mindenkinek ugyanazzal a megkülönböztetéssel, kirekesztéssel, vagyonelkobzással és megsemmisüléssel kellett szembenéznie. Mégis, koruknál fogva a gyermekek voltak a legkiszolgáltatottabbak ebben a folyamatban. A beszámolók arról, ahogy ők megélték, bepillantást enged a gyermekek azon különleges képességébe, hogy a szörnyűségek ellenére a saját eszközeikkel igent mondjanak az életre – mondta  Pető-Dittel Szilvia. Hozzátette, rendkívül szomorú tény, hogy a hatmillió áldozat közül másfél millió kiskorú volt, akinek egyetlen bűne, hogy zsidónak született, gyakorlatilag egy halálos ítélettel együtt. A kiállítás témái közt szerepel többek közt a kényszermunka, amely egy túlélés záloga volt, a játék, amely egy menekülési eszköz egy másik világba, valamint a szerepek felcserélődése, amikor a gyerekek kényszerültek arra, hogy családfenntartók legyenek.

 

HL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában