Modem: kapcsolódni kell egymással, és nem elszigetelődni

Nyitva, zárva, nyitva, zárva – a járványhelyzet lehetetlen helyzetbe hozta a művészetet és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat, és bár voltak, kissé instant megoldásnak tűntek az online rendezvények, előadások, tárlatvezetések. Mi az elmúlt két év fő adóssága, amit be kell hajtani?

Általános tapasztalat, hogy a pandémia alatt a kultúrakedvelők átszoktak az online térbe. Ugyanúgy, ahogy ez a vásárlások terén is jellemző – azóta én magam is online veszek ruhát. Ennek az újszerűsége és kényelme jellemző a kultúrafogyasztásra is. A látogatószámra a járvány valóban rányomta a bélyegét, egyelőre nem is tudtuk visszatornázni, de nem is érdemes még úgynevezett tiszta állapotról beszélni, hiszen az emberek nagy része annak ellenére óvatos továbbra is, hogy feloldották a járványügyi korlátozásokat. A megnyitók 150-200 fővel mennek, a tárlatvezetések 40-50 fővel – vagyis sokan maradnak még mindig inkább otthon és kihagyják a programot. Több múzeumvezetővel beszélgettem az elmúlt hónapokban: közös fájdalmunk a fizikai valóságtól elszoktatott közönség, aminek kapcsán hosszú távú nehézséggel számolunk. Márpedig nálunk igazán szükséges ténylegesen itt lenni, a műtárgyak igénylik a személyes interakciót. Bár törekedtünk megtalálni a digitális csatornákat és valóban nagyszerű online tartalmak születtek a járványhelyzet alatt, ez a forma mégsem az igazi.

Az átlagember a szépművészettel kapcsolatban javarészt negatív szenzációk kapcsán kapja fel a fejét, mondjuk, ha Debrecennél maradunk: letakarnak egy Munkácsy-festményt vagy Csontváry alkotását ellopják. Ahogy ma sokan kéretlen virológusokká és politikai elemzőkké válnak, akkor hirtelen mindenki műkincsszakértő lett.

Személyes véleményem, hogy e tekintetben elfajult a helyzet. Ha valaki véleményt formál, azonnal megbélyegzik, hogy okoskodik vagy szakértősödik. Az az igazság, hogy túlzottan figyelünk egymásra (talán a pandémia, talán a háború miatt): keressük a konfliktushelyzetet, a másikon a fogást, hogy levezethessük frusztrációnkat. Engem nem zavar, ha valakinek a Modemről a képlopás jut eszébe, és ezzel a témával kezdeményez velem beszélgetést.

Egy képlopás, egy letakart alkotás izgalmas, nem szokványos téma – ráadásul nem szükséges hozzá szakzsargont használni vagy elméleti háttértudással rendelkezni. Biztonságos terep, nem olyan, mint egy kiállítás, ahol, ha véleményt formálok, kiderülhet inkompetenciám.

A cél az, hogy egyszer majd már ne csak a bűnügyi filmekbe illő esetek tudják felkelteni a szélesebb közönség érdeklődését, hanem egy-egy világsztár (képzőművész) magyarországi felbukkanása vagy a mi művészeink nemzetközi sikerei, ami a sport világában egy szuperül működő jelenség. Ez a fordulat persze addig nem következhet be, amíg az oktatásban a művészeti fókusz gyakorlatilag teljesen hiányzik. 

Nem veszélyes nyitni, azaz popularitásban gondolkodni akkor, amikor a közönség egy adott művészeti irányzatot, egy művészt gyakran még időben sem tud elhelyezni?

Kártékonynak tartom, amikor a kortárs képzőművészetet elefántcsonttorony-palotába helyezik azt sugallva, ez csak egy szűk rétegnek szól.

A kortárs művészet körülvesz bennünket: kapcsolódni kell egymással, és nem elszigetelődni.

Fantasztikus dolog erős, koncepciózus kiállításokat szervezni, de arra igenis oda kell figyelni, hogy a magyar közoktatásban részesült látogató mit ért ebből és tudja-e élvezni. Szeretem az edutainment kifejezést, ami a tanítás és az szórakozás összevonásából ered – ennek jegyében képzelem el a Modem jövőjét.

Jól van az úgy, hogy a művészettörténet oktatása gyakorlatilag csak a művészeti iskolák sajátja vagy a középiskolákban az irodalomórák függeléke?

Egyáltalán nincs jól. Mint intézmény minden problémánk és nehézségünk gyökere ez. Ám, ha ez a helyzet egyik napról a másikra valami csoda folytán megváltozna, nekünk onnantól még mindig 5-10 év várakozás, mire az a generáció felnő, és visszatérő látogatónk lesz. Tétlenül mégsem ülhetünk, így felvállalva az ismeretterjesztés szerepét rendszeresen van múzeumpedagógiai foglalkozásunk babakortól az egyetemistákig minden korosztálynak. Ez valamelyest javítja a helyzetet, de természetesen nem beszélhetünk társadalmi szintű változásról, bármilyen keményen dolgoznak a magyarországi művészeti intézmények az oktatási rendszerünk hiányosságainak befoltozgatásán. Rendszerszintű változás kell. 

Bár egész messziről is érkeznek látogatók a Modembe, szándék-e kifejezetten a helyi közönség megszólítása?

Természetesen van erre irányuló törekvés. Például a jelenlegi, harmadik emeleti fotókiállításunknak Debrecen a témája – a Déri Múzeum fotótárából válogattunk, és az egykor volt várost mutatja be. Bár kifejezetten a helyieknek szól, az egész országból meghívtunk kortárs alkotókat, hogy a fotókra reflektáljanak, tehát a képzőművészetet kedvelők számára is kifejezett csemege, de ez mindenképp Debrecen fókuszú tárlat.

Egyre több hír szól arról, a sport például megannyi területen bojkottálja Oroszországot a háború okán. Megengedhető ez a képzőművészet terén?

A Modemben erre biztosan nem lesz példa.

CH